2024. március 28., csütörtök

Könyvekből a falakra

A tavalyi év végén Szabadkán tartották meg a második nemzetközi exlibris-kiállítást, ennek anyaga most Topolyán is megtekinthető: az elmúlt hétvégén nyílt meg a tárlat, amelyen a pályázatra beérkezett alkotások közül több mint százhetven alkotást mutatnak be.

Fotó: Benedek Miklós

Fotó: Benedek Miklós

Az ex librisek 23 országból, a világ minden tájáról érkeztek, Argentínából, Fehéroroszországból, Kanadából, Magyarországról, Törökországból, és a részt vevő alkotók száma is meghaladja az ötvenet. A topolyai kiállítást Zsáki István, a helybeli Művésztelep vezetője nyitotta meg a Községi Múzeum épületében. Nyitóbeszédében Zsáki áttekintette az ex libris történetét a középkortól, az úgynevezett láncos könyvektől, a nyomtatógép feltalálásán és a tizennyolcadik századon keresztül, amikor iparművészek is elkezdtek foglalkozni ezzel az ággal. Kezdetben ezek technikája a fametszet és rézmetszet volt, mára azonban mély- és magasnyomással, valamint számítógépes technikával is találkozhatunk. Mint Zsáki elmondta, a tizenkilencedik században már megjelentek az első gyűjtők, akik ezeket a kis méretű alkotásokat pusztán művészi értékük okán vásárolták meg, mellőzve gyakorlati hasznukat, hogy egy-egy könyvben jelezzék azok tulajdonosát. Az ex libriseket napjainkban is műtárgyként kezelik, hisz általános tendenciának mondható, hogy egy-egy alkotást berámáznak, sőt ajándékként adják egymásnak. A most megnyílt kiállítás március nyolcadikáig lesz látható Topolyán.