2024. március 28., csütörtök

Néha már gondolnak a szerelemre

Bálint-napi irodalmi pályázat Topolyán

A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ az idén is meghirdette Bálint-napi irodalmi pályázatát a Topolya község területén lévő általános és középiskolák tanulói részére. Az általános iskolák negyedik osztályától a középiskola negyedik osztályáig minden jó íráskészségű tanuló pályázhatott olyan verssel vagy fogalmazással, amely még nem volt díjazott pályamunka.

A szerelemmel, Bálint-nappal kapcsolatos témájú írások szép számban érkeztek, nem kis munkát adva a háromtagú zsűrinek: Péter Irén nyugalmazott magyartanárnak, Kisimre Szerda Annának és Szabó Anikónak.

A beérkezett pályamunkák értékelésére, valamint az eredményhirdetésre a Kodály Zoltán MMK székházában került sor a hétvégén. Kisimre Szerda Anna alkalmi megnyitóbeszéde után kiosztották az emléklapokat minden résztvevőnek, majd kihirdették a díjazottakat minden kategóriában.

A negyedik osztályosok kategóriájában nem érkeztek pályamunkák. Az ötödik-hatodik osztályosok kategóriájában az első helyezett Erdei Dominik, második Sebők Vivien, a harmadik pedig Sebők Virág, mindhárman a bácskossuthfalvi Id. Kovács Gyula Általános Iskola tanulói.

A hetedik-nyolcadik osztályosok kategóriájában első helyezett lett Szőke Szintia Zentagunarasról és Méhes Arnold Bácskossuthfalváról. Második helyen végzett Matolcsi Natália és Jovanović Adrianna Bácskossuthfalváról. Harmadik helyezett lett Szunomár Klaudia gunarasi tanuló.

A középiskolások kategóriájában első helyezést ért el a topolyai Dositej Obradović gimnázium tanulója, Dudás Kata. Második helyezett lett Kohajda Gergő, a Mezőgazdasági Iskola tanulója, akinek verséről elismeréssel beszélt a zsűri. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Ocsenás Amanda állhatott fel, aki szintén a Mezőgazdasági Iskola tanulója.

Az idei évben először nemcsak az írói ambícióval rendelkező fiatalokat díjazta a zsűri, hanem a pályázaton résztvevő iskolák közül is kiemelt egyet. Ez a topolyai Mezőgazdasági Iskola lett, mivel az idei pályázatra onnan érkezett a legtöbb pályamű. A díjazott fiatalok elismerő oklevelet és könyvjutalmat kaptak, a Mezőgazdasági Iskola pedig egy akvarellel lett gazdagabb.