2024. április 18., csütörtök

Százhúsz millió a mezőgazdaságra

A Mezőgazdasági Titkárság ezentúl csak kamattámogatást nyújthat a termelőknek

Szabadka város önkormányzatának Mezőgazdasági Titkársága az állami földek bérbeadásából befolyó pénzből az idén is támogatja a mezőgazdasági termelőket. Mint Osztrogonác Simon, a város mezőgazdasággal megbízott tanácsosa elmondta, az idei évben a bérbeadásból mintegy 120 millió dinár folyik be a városkasszába. Ezt az összeget közvetett vagy közvetlen módon visszaforgatják a mezőgazdaságba.

(Archív felvétel)

(Archív felvétel)

– A pénz egy részét a mezőutak kiépítésére és karbantartására, a kanálisok megtisztítására, a mezőőrszolgálat működtetésére, valamint a jégvédelemre fordítjuk. Az elmúlt években a város a Mezőgazdasági Fejlesztési Alapból évente két-három alkalommal kölcsönöket hagyott jóvá a termelőknek, két százalékos kamat mellett, azaz igen kedvező feltételeket kínáltunk a bankokhoz képest. Minden pályázati kiírásnál más eszközökre lehetett pályázni, így földvásárlásra, traktorok, kapcsolható eszközök, anyaállatok, facsemeték stb. beszerzésére is folyósítottunk ilyen jellegű kölcsönt. Mivel azonban a tavalyi év folyamán az Állami Számvevőszék átfésülte a város költségvetését és megjegyzést tett a fejlesztési alap munkájára, azaz törvénytelennek ítélte meg a kölcsönök folyósítását, mert a város nem foglalkozhat banki tevékenységgel, csupán támogatások odaítélésével, így az ilyen jellegű kölcsönök folyósítása megszűnik, s a következő városi képviselő-testületi ülésen a város megszünteti a Mezőgazdasági Fejlesztési Alapot – tudtuk meg Osztrogonác Simontól.

A kölcsönök folyósítása megszűnik, s az alap munkáját a Mezőgazdasági Titkárság veszi át, mely a törvénnyel összhangban minden évben programot készít a támogatások kiosztásáról. Mivel már tavaly tudták, hogy a Mezőgazdasági Fejlesztési Alap tovább nem működhet, ezért rövid lejáratú kölcsönök támogatására már ki is írtak egy pályázatot, melynek keretében a termelők az OTP Bankon keresztül vehetnek fel legfeljebb 500 ezer dinár értékben hitelt, melynek kamatait a Mezőgazdasági Titkárság fizeti. A tanácsos elmondta, ahogy tavaly, úgy az idén is nyolcmillió dinárt irányoztak elő erre a célra, s mintegy 150–200 termelőt tudnak segíteni ilyen módon, akik mindaddig jelentkezhetnek, amíg a keretösszeg ki nem merül.

Szabadka város területén mintegy 14 ezer hektárnyi bérbe adható állami földterület van. Tavaly elég későn, egészen az év vége felé került sor a licitáció első körére, és hamarosan kiírják a másodikat is, hiszen április 1-ig át kell adni az idei évre vonatkozó programot, s abban annak az adatnak is szerepelnie kell, hogy mennyi állami földet adott bérbe a város és mennyi áll még rendelkezésre.

– Szabadkán nem lesz nagy probléma, hiszen az összes földet egy évre adtuk ki, így október 30-án lejárnak a szerződések és rendelkezésünkre áll majd mind a 14 ezer hektár. De hogy milyen módon lesz a föld bérbe adva, az kérdéses, hiszen az állattenyésztőknek előjogi bérleti szerződésre van joguk, s Szabadkán akkora az érdeklődés – eddig mintegy háromszázan jelentkeztek –, hogy szinte az összes állami földet az állattenyésztők között osztjuk szét, s ha ez így lesz, jövőre nem is kerül sor licitációra. Ez a kizárólag szántóföldi kultúrával foglalkozóknak igen nagy problémát jelent, hiszen ők számítanak az állami földek egy részére, eleve erre is rendezkedtek be, megvették a megfelelő mezőgépeket, de a törvény az törvény, mi itt nem tehetünk semmit – magyarázta a tanácsos, s hozzátette, a homokvidékek bérbeadása az elmúlt években igen nehezen ment, hiszen itt nem lehet egy-két éves kultúrákat telepíteni, ezek a területek inkább gyümölcsfák vagy szőlő ültetésére alkalmasak, de ehhez szükséges, hogy legalább 20–25 évre bérbe lehessen őket venni. Az új mezőgazdasági törvény immár lehetőséget ad erre az önkormányzatoknak, azonban ehhez előbb össze kell írni azokat a földterületeket, amelyeket az elmúlt három évben nem sikerült bérbe adni, majd pedig a minisztérium jóváhagyására van szükség, hogy a bérbeadást megkezdhessék, így várhatóan az év vége felé fog erre sor kerülni.