2024. március 29., péntek

Megérkezett Zentára a Boldogasszony

A Kárpát-haza Galéria kiállításmegnyitója a zentai Városi Múzeumban
Perpauer Attila

Perpauer Attila

Pénteken délután a zentai Városi Múzeumban megnyitották a Kárpát-haza Galéria Boldogasszony című kiállítását, melynek fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, további védnökei msgr. dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.

A közönséget Perpauer Attila községi művelődési és oktatási tanácsos, valamint Hugyik Richárd, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatója köszöntötték, Szász Jenő elnök úr nevében Balassa Endre délvidéki referens üdvözölte az egybegyűlteket, ezt követően pedig Tóth Norbert, a kiállítás kurátora, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója gondolatait tolmácsolva Molnár János festőművész nyitotta meg a tárlatot. Az eseményt a zentai Cor Jesu kamarakórus fellépése tette még ünnepélyesebbé.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a 2014–15-ös jubileumi Mária-év kapcsán hívta életre a Boldogasszony-kiállítást, amit először a budapesti Várkert Bazárban nyitottak meg, majd elindult, hogy lassan bejárja a Kárpát-medencét, így február 10-én Zentára is megérkezett Magyarország védőszentjének 55 alkotó által elkészített 55-féle ábrázolása.

Molnár János

Molnár János

Perpauer Attila kifejtette: nagy öröm számunkra, hogy a világ olyan értékek felé fordul, melyek meghatározzák több mint ezeréves Kárpát-medencei jelenlétünket, s hogy ez a kiállítás is olyan értékekre hívja fel a figyelmünket, melyeket át kell örökítenünk a következő nemzedékeknek. A művek előtt állva megérezhetjük a család, a közösség és a nemzet erejét. Hugyik Richárd megelégedését fejezte ki, hogy a Kárpát-medence és a diaszpóra kiemelkedő magyar művészeinek Szűz Mária-ábrázolásait felvonultató vándorkiállítása most felmutatja a délvidéki magyarság számára is a keresztény hit és értékrend nemzetmegtartó erejét.

A kiállítás megtekinthető február 11-étől március 12-éig – kedd és vasárnap kivételével – mindennap 9 és 17 óra között.