2024. március 29., péntek

Ötven kilogramm kolbász a Népkonyhának

A Turiai Kolbászfesztivál népszerűsítésének köszönhetően pénteken városunkban jártak a híres kolbász készítői. A szabadkaiak ehettek a frissen sült kolbászból, és szárazkolbászt is vásárolhattak a téren.

Hosszúságával a turiai kolbász 2013-ban bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, és Vajdaság legjobb termékeinek kijáró díjat is elnyerte.

Az idén több mint három kilométeres kolbászt terveznek készíteni (Fotó: Gergely Árpád)

Az idén több mint három kilométeres kolbászt terveznek készíteni (Fotó: Gergely Árpád)

A fesztiválnépszerűsítő körút során Miroslav Medurić, a Turiai Kolbászfesztivál Szervezőbizottságának elnöke ötven kilogramm friss kolbászt adományozott a Vöröskereszt illetékeseinek. Ilija Đukanović, a városi tanács szociális ügyekkel megbízott tagja megköszönte a turiai vendégeknek az adományt, mint mondta, a szabadkai népkonyha ezerszáz felhasználójának minden adomány rendkívüli segítség.

A Kolbászfesztivál Szervezőbizottságának elnökétől megtudtuk, hogy a turiai kolbászt érett húsból készítik, nincs benne zsiradék. Több métert is vásárolnak a polgárok, majd otthon megfüstölik és így tartósítják.

– Harminchárom évvel ezelőtt kezdődött a kolbászfesztivál, az én ötletem volt a leghosszabb kolbász elkészítése. Az idén háromezer-harminchárom méter hosszú kolbászt készítünk, amivel újabb Guinness-rekordra készülünk – mondta Miroslav Medurić, ismertebb névén Čika.

Február utolsó hétvégéjén 24-én, 25-én és 26-án minden érdeklődőt várnak Turián a Kolbászfesztiválon. Az óriáskolbászt február 25-én mutatják be a nagyközönségnek, a helyszínen folyóméterenként ötszáz dináros áron lehet majd belőle vásárolni.