2024. április 16., kedd

Újabb beruházók érdeklődnek óbecsei parcellák iránt

Tegnap a Tisza mente legnagyobb községébe látogatott Ivan Đoković tartományi kormányfőhelyettes

Dragan Tošić polgármester kezdeményezésére tegnap Óbecsére látogatott Ivan Đoković tartományi kormányfőhelyettes, gazdasági és idegenforgalmi titkár.

Fotó: Fehér Rózsa

Fotó: Fehér Rózsa

A tartományi titkárnak és munkatársainak az önkormányzatban két kisfilmet is bemutattak, az egyik az ipari övezet fejlesztési terveiről, a másik a Tisza-partra tervezett Tiszai füzes nevű idegenforgalmi és rekreációs projektről szólt. Azon a területen, ahova pár évvel ezelőtt strandot, zuhanyozókat terveztek, a mostani elképzelés szerint többek között kiserdő, emelt színpad, kalandpark és homokos napozó lesz. Ivan Đoković örömmel nyugtázta, hogy a város felismerte az EuroVelo nevű, európai uniós biciklitúra-útvonalak jelentőségét, a tucatnyi útvonal közül ugyanis az egyik Óbecsét is érinti. A titkár szerint a folyami turizmust is nemzetközi kontextusban kell fejleszteni, és az ipari övezetbe is érdemes pénzt befektetni.
– A tartományi és a köztársasági kormány nemrégiben együttes ülésen foglalkozott az országban található ipari övezetekkel. Azon az állásponton voltunk, hogy elsősorban a fejletlenebb községeket kell támogatni, de azok az önkormányzatok is számíthatnak ránk, amelyek ugyan fejlettebbek, de komoly előrelépéseket tettek ezen a téren, és megérdemlik, hogy az infrastruktúra további fejlesztésében a kormány mögéjük álljon. Ilyen község Óbecse is – jelentette ki Ivan Đoković.
Dragan Tošić polgármester bejelentette azt is, hogy a napokban új üzemet nyitott óbecsei Knott Auflex yug vállalat az év végéig újabb gyárat épít az ipari övezetben, és további négy vállalat parcellát vásárolna Óbecsén.