2024. március 28., csütörtök

Százharmincan az állásbörzén

A szabadkai Masterplast cég és Magyarkanizsa helyi közössége szervezésében tegnap cégbemutató és munkaerő-toborzó rendezvényt tartottak a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben. A cégnek Magyarkanizsa volt az első állomása, ahol bemutatkoztak, és a községbeli polgároknak felkínálták a munkavállalás lehetőségét.

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

Az üvegszövet termelésére kerestek a Masterplast munkatársai három műszakban munkát vállalni tudó embereket, s mint kiderült, ha lesz elegendő jelentkező, az utaztatásra is tudnak megoldást kínálni, mégpedig szervezett autóbuszjárattal. Egyik feltétel az orvosi vizsgálaton való kielégítő eredmény. A cég munkatársa elmondta, előlépési lehetőség is van a munkakörben.

Lackó Róbert, a helyi közösség tanácsának elnöke kifejtette, hogy meglepetés volt számukra a felkérés, mert eddig a hivatalos szervek rendezték az állásbörzéket. Mivel gond a munkanélküliség országszerte, minden alkalmat meg kell ragadni, hogy a polgárok élete könnyebb legyen.

Huzsvár Ervintől, az önkormányzat munkatárástól megtudtuk, az állásbörzék részei a községi akciótervnek, amellyel a foglalkoztatottságot szeretnék növelni. Az elmúlt hat hónapban községi szervezésben négy hasonló börze zajlott le.

– A börzén való tömeges megjelenés is bizonyítja, hogy régiónkban, valamint a községbeli vállalkozóknál is szükség van munkaerőre. Habár ez nincs összhangban a statisztikával, mely szerint a községben 1900-ra tehető a munkanélküliek száma. Ez részben abból adódik, hogy a munkaerő iránti kereslet és a munkaerő-kínálat nincs összhangban, hiszen a munkaadók főleg a képzettebb réteget célozzák meg, a munkát keresők pedig nem ebbe a csoportba tartoznak.

A csütörtöki állásbörzén mintegy 130 munkát kereső jelent meg, akik az átadott életrajzokra várhatóan legkésőbb 2-3 héten belül választ is kapnak.