2024. március 28., csütörtök

Bábról, bábelőadásokról

Háromnapos bábkurzus kezdődött Kishegyesen – Az itt készülő bábelőadásokat a zentai bábfesztiválon mutatják be

Tegnap a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének (VMÓE) szervezésében háromnapos bábkurzus kezdődött Kishegyesen, a Kátai-vendégházban. A képzésre közel 20 óvónő érkezett különböző vajdasági óvodákból, közülük sokan visszatérőnek számítanak ezen a képzésen. A kurzus résztvevőivel neves bábszakember foglalkozik, tudtuk meg dr. Szőke Annától, a VMÓE elnökétől, a képzés fő szervezőjétől.

A feldolgozásra kerülő bábelőadások megvitatása (Lakatos János felvétele)

A feldolgozásra kerülő bábelőadások megvitatása (Lakatos János felvétele)

– A VMÓE sokadik alkalommal szervezi meg a bábkurzust, voltak megszakítások, de húsz évvel ezelőtt kezdtük el. Megemlíteném megboldogult Szabó Ferenc színművész nevét, aki abban az időben a mentorunk volt, és segítette az óvónők effajta képzését. Voltak más előadók is, de végül Tóth Irén nagybecskereki színművésszel és bábművésszel kezdtünk együttműködni, és már 7–8. alkalommal ő tartja a képzést. – mondta el Szőke. 

A Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke arról is beszámolt, hogy több vajdasági helységből érkeztek az idei képzés résztvevői.

– Óbecséről, Zentáról, Magyarkanizsáról és Kishegyesről érkeztek az óvónők, ez alkalommal 16-an vagyunk a képzésen. Ezekből a helységekből rendszeresen érkeznek résztvevők, és pl. ebből a képzésből alakult ki a Dárika bábcsoport Zentán, akik majdnem profi szinten dolgoznak. A magyarkanizsai Gyöngyszemeik óvoda bábcsoportja is nagyon erős, és tudni kell, hogy ezek a csoportok rendszeresen bejárják a környékük óvodáit is. Azért forszírozzuk, azért éltetjük ezt a kurzust, mert ezek a csoportok ingyen és bérmentve báboznak az óvodákban, magasabban szinten, mint egy átlagos óvónő – hallottuk az elnöktől.

A munka menete ez alkalommal olyan, hogy a résztvevők hoznak magukkal egy bábdarabot, amit szeretnének feldolgozni, és a kurzuson ehhez kapnak megfelelő szakmai segítséget.

A bábkurzus résztvevői (Lakatos János felvétele)

A bábkurzus résztvevői (Lakatos János felvétele)

– Tóth Irén nagyon sokat segít, nemcsak a kurzuson, hanem ha hívják, akkor el is utazik az óvodákba, a bábelőadás technikai részéhez nyújt segítséget, mint a mozgás, a bábok elhelyezése, a paraván díszítése, jelmezek, stb. Én a beszédkészségen dolgozom a résztvevőkkel. Március 21-e a bábszínház világnapja, és minden évben bábfesztivált tartunk ez alkalomból. Erre 12. éve Zentán kerül sor, és nagyon sokan jelentkeznek rá. Nemcsak a kurzus résztvevői, hanem más óvodákból is, viszont a résztvevőink ott mutatják be az itt begyakorolt bábelőadásokat – mondta el Szőke.

Az idei évben a képzésnek a kézművesség nem lesz része, mert Vajdaságban már mindenki ezzel foglalkozik, fogalmazott a VMÓE elnöke. Ahelyett a gyakorlásra, a szakirodalom felkutatására helyezik a hangsúlyt.

– Három napon át itt vagyunk a Kátai-vendégházban, ahol nagyon vidám légkört tudunk teremteni. Ez is nagyon fontos ahhoz, hogy sikeres legyen a munka – hangsúlyozta Szőke.

A VMÓE háromnapos bábkurzusának idáig nincs alapítványi támogatója, viszont a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának Határon Túliak Hivatala támogatja az egyesület munkáját. Ebből a támogatásból a képzéssel kapcsolatos munkára is jutnak eszközök.