2024. március 29., péntek

Egyre több régi ügy végére kerül pont

Az óbecsei Alapfokú Bíróságon évről évre csökken a megoldatlan régi ügyek száma

Szerbia leghatékonyabban működő bírósága volt 2015-ben az óbecsei Alapfokú Bíróság, mivel rekordszámú régi ügyek végére sikerült pontot tenni Óbecsén. Ez a tendencia tavaly is folytatódott, és a régi ügyek ma már csak tíz százalékát teszik ki az összes folyamatban lévő ügynek – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Goran Čimburović, az óbecsei Alapfokú Bíróság elnöke.

Čimburović bőven szolgált adatokkal az újságíróknak, elmondása szerint az elmúlt év elején a 3269 tárgy 14,5 százalékát tették ki a régi megoldatlan ügyek. Az év folyamán további 6836 tárgy került az asztalukra, de a 3376 megoldatlan ügy között tíz százalékra csökkent a régiek száma.

Tavaly lépett hatályba az észszerű határidőn belüli ítélkezés jogának védelméről szóló törvény, de Óbecsén csak egyetlen kereset érkezett ezzel kapcsolatosan, a bíróság azt is megalapozatlannak ítélte. Az óbecseihez hasonló nagyságú, többi bíróságon ez a szám jóval nagyobb, Požegán például 29-en, Velika Planán 79-en próbáltak meg élni ezzel a jogukkal.

Čimburović a bíróságok előtt álló feladatok közül a júniusban hatályba lépő, a családon belüli erőszak megelőzésére hozott törvény alkalmazását emelte ki. A törvény egyik jelentős újdonsága az, hogy a fizikai és pszichikai bántalmazás mellett családon belüli erőszaknak minősíti a gazdasági erőszakot is. A törvény hatályba lépése előtt a rendőröket és a szociális védelmi központok munkatársait is felkészítik a törvény alkalmazására. Óbecsén tavaly nagyjából ötven eljárás folyt családon belüli erőszak miatt, az esetek túlnyomó többségében börtönbüntetést róttak ki az elkövetőkre.

Három évvel ezelőtt lépett életbe a bíróságok és ügyészségek székhelyéről szóló új törvény Szerbiában, ennek köszönhetően kezdte meg akkor működését Óbecsén az Alapfokú Bíróság és Ügyészség, amelynek egy törökbecsei bírósági egysége is van. A két település összesen hetvenezer lakosára hét bíró jut.Az óbecsei bíróság kivívta a szakma elismerését (Fotó: Fehér Rózsa)