2024. március 28., csütörtök
OROMHEGYES

Ledöntötték a Szent Vendel-szobrot

Oromhegyesen a hétvégén ismeretlen elkövetők ismét ledöntötték a Szent Vendel-szobrot (előzőleg két alkalommal az ittas vezetés áldozata volt).

Balla Lajos, a helyi közösség elnöke lapunknak elmondta, hogy amennyiben az elkövetők azért döntötték le a szobrot, mert nem tisztelik falujuk hagyományait, akkor legjobb, ha az interneten böngészve információkat keresnek, mert a világhálón nagyon sok adatot szerezhetnek a faluról, annak történelméről és Szent Vendelről is, hátha ezáltal rájönnek, hogy mekkora őrültséget követtek el. Tegnap a piactér mellett ismét felállították a szobrot, amelyet 2014 októberében avattak föl.

Az alkotást oromhegyesi és magyarországi fafaragók készítették el három évvel ezelőtt, a településen megszervezett nemzetközi fafaragótáborban.

Szent Vendel a korabeli feljegyzések szerint 554 körül élt, és egy előkelő skót nemzetség sarja volt. Titokban elhagyta a királyi udvart, és Rómába zarándokolt. Visszafelé utazva Westrich mellett egy kis házikóban telepedett meg, és koldulással kereste kenyerét. Amikor egy birtokos megfeddte tétlenségéért, pásztornak szegődött el. Később egy csoda rávette a földesurát, hogy engedje meg Vendelnek a remete életmódhoz való visszatérést. Szent életmódjának a híre elterjedt. Számos földműves kereste föl, hogy beteg jószágait megáldja. Végül a tholei kolostor apátjának választották, és pappá szentelték. Halálát követően a pásztorok védőszentjeként kezdték el tisztelni. Tiszteletét a német telepesek hozták magukkal Kelet-Európába.