2024. április 19., péntek
LABDARÚGÁS

Jön a Nemzetek Ligája

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) folyamatos párbeszédet tart fenn tagjaival a klub- és nemzeti bajnokságok ügyéről. A nemzetiválogatott-labdarúgás megújulásának terve – ahogy az UEFA Nemzetek Ligája is – az UEFA-tól, pontosabban a szervezet elnökétől ered, a célja, hogy növelje a válogatott-labdarúgás színvonalát és jelentőségét. A nemzeti szövetségek is azt akarják elérni, hogy nagyobb sportértéke legyen a válogatottfutballnak, míg a szövetségek, az edzők, a játékosok és a szurkolók egyre inkább azon a véleményen vannak, hogy a barátságos mérkőzések nem biztosítanak megfelelő versengést a nemzeti csapatok számára.

Széles körű tárgyalások kezdődtek 2011-ben a ciprusi stratégiai találkozón, a megbeszélések az utóbbi években a felső végrehajtói munkaterv keretében folytatódtak: 2013-ban a főtitkárok találkoztak Stockholmban, 2014-ben rendezték Dubrovnikban a stratégiai találkozót, ülésezett a nemzeti csapatok versenyeinek tanácsa, és egy sor programtervvitára is sor került.

A bajnokság alapvető formátuma a következő lesz: az 55 részt vevő csapatot 4 ligába osztják (A, B, C, D) a játékerejük alapján, az A-ban a legjobbakkal, a D-ben a leggyengébbekkel. Az A és a B liga négy háromcsapatos csoportra osztódik, a C ligában egy háromcsapatos és három négycsapatos csoport lesz, a D ligában pedig négy négycsapatos csoportot hoznak létre. A verseny első kiírásakor a válogatottak az adott időpontban (2017. november 15.) meglévő koefficiensük alapján kerülnek az egyes ligákba.

Az egyes ligákból minden csoportelső szintet lép (vagy részt vesz a négyes döntőben), minden csoportutolsó pedig kiesik az eggyel alatta lévő ligába. A Nemzetek Ligájának végeredménye fogja meghatározni a kalapok összetételét a soron következő Eb-selejtezősorozatra, emellett a ligából négy csapat kvalifikálhatja magát 2020 márciusában a nyári Eb-re.

A liga csoportkörének találkozóit hat játéknapon fogják lebonyolítani 2018 szeptemberében, októberében és novemberében. Az A liga négy csoportelsőjének kiírt rájátszást 2019 júniusában rendezik meg.

Az Eb-kvalifikáció egyszerűbb lesz. Az egyenlet így néz ki: a tíz selejtezőcsoport első két helyezettje automatikusan kijut az Eb-re, a maradék négy helyet pedig a Nemzetek Ligája-rájátszás győztesei szerzik meg.

A Nemzetek Ligája több jelentős és téttel rendelkező mérkőzést biztosít a barátságos találkozók helyett, és egy szerkesztett naptárt ad a válogatott-labdarúgásnak. A legjobb csapatok egy új elit bajnokságban, a négyes döntőben vehetnek részt, a kisebb válogatottak pedig egy újabb módon juthatnak ki az Eb-re. A kis csapatok, amelyeknek mindig nehéz a dolguk a nagyobb válogatottak ellen, most sokkal kiegyensúlyozottabb mérkőzéseken bizonyíthatnak, és több győztes meccs után fejlődni tudnak majd.

A Nemzetek Ligája a legtöbb barátságos mérkőzést pótolni fogja, ugyanakkor a legjobb csapatoknak lesz alkalmuk ilyen találkozókra Európán kívüli ellenfelekkel, hiszen ők háromcsapatos csoportokban fognak játszani. A szövetségek és a csapatok nyernek a játéknaptár tisztázódásával, emellett kitöltődik az átmenet az Eb és a vb között és fordítva.

A szurkolók egyre inkább belátják, hogy a legtöbb barátságos meccs nem ad fajsúlyos labdarúgást. Most esélyt kapnak, hogy csapatukat több tétmérkőzésen lássák, és más bajnokságban is részt vegyenek rajongóként.

Minden páros évben vb- vagy Eb-győztes válogatottak születnek, most minden páratlan évben lesz egy Nemzetek Ligája-bajnok. A labdarúgás a versengésről szól, és most a klubfutballhoz hasonlóan a nemzeti csapatok között is évente lesz egy bajnok.

A Nemzetek Ligája illeszkedni fog a közmegegyezéses nemzetközi játéknaptárhoz. Az UEFA mindig eltökélt abban, hogy megteremtse az egyensúlyt a klub- és válogatott-labdarúgás között. Az új bajnokságnak valójában csökkentenie kell a játékosok és a csapatok igénybevételét, hiszen kevesebbet fognak utazni a barátságos mérkőzésekre, ugyanakkor többet fognak játszani következetesen a saját szintjükön. A kétmérkőzéses hétvége rendszerrel a labdarúgók a mostaninál korábban tudnak majd visszatérni klubcsapatukba.

Az UEFA szerint az új bajnokság szervezése mögött nem áll anyagi érdek. A versenysorozat ugyanolyan központosított médiaszerkezettel fog működni, mint a nemrég bevezetett rendszer az Eb-kvalifikációk esetében, így a szövetségek több stabilitással számolhatnak a bevételek terén.

Bizonyára kevesebb barátságos válogatottmérkőzést fognak játszani a csapatok, és minden kétséget kizáróan kevesebb lesz az érdektelen barátságos meccsekből. Lesz idő ugyanakkor ilyen találkozókra, különösen a nagy tornákra való felkészülés keretében.