2024. március 28., csütörtök

Kölcsönközépületek

2016-ban az infrastrukturális fejlesztéseken és a rendezvények támogatásán volt a fő hangsúly Bácsfeketehegyen – A helyi közösség tavaly is veszített és az idén is veszít a hatásköréből – vé

Az előző év nem hozott semmi rendkívülit a bácsfeketehegyi (feketicsi) helyi közösség életébe. Bojtos Béla, a helyi közösség tanácsának elnöke úgy véli, hogy 2016-ban csökkent a helyi közösség illetékessége.

Bojtos Béla (Lakatos János felvétele)

Bojtos Béla (Lakatos János felvétele)

– A 2016-os év nagyon hasonló volt az előző évekhez. A helyi közösség törekedett, hogy a falu minden létező rendezvényét támogassa. Ez meg is történt. Arra is törekedtünk, hogy a szerb és a magyar művelődési egyesületet is fenn tudjuk tartani, és a rendezvényeiket is segítettük. A Kultúrotthon épületét a helyi közösség használatra igényelte az önkormányzattól, mivel a törvények megváltoztak. Most az önkormányzat tulajdonát képezi minden középület Bácsfeketehegyen, és úgy kell őket kérni az önkormányzattól használatra. Ezt azért mondom, mert az embereknek még valahol ott van a fejében, hogy mi építettük, a miénk, de ez már nem így van. Kölcsönbe kaphatjuk használatra a saját épületeinket – mondta el Bojtos, majd arról is szólt, hogy a település infrastrukturális fejlesztésén is dolgoztak az előző évben.

– Az utainkat karbantartottuk, noha ezt a Kishegyes Község Telekrendezési és Útügyi Közvállalatnak a feladata. De eszközhiány miatt a kátyúkat nekünk kellett eltüntetni, a polgárok érdekében. Talán valamelyest sikerült járhatóbbá tennünk ezeket az utakat, amelyekről mindenki tudja, hogy nagyon rossz állapotban vannak. Aisebb utcákban sikerült aszfaltoznunk is, valamint rácsokat helyeztünk oda, ahol lefolyik az esővíz. Nyilvánvalóan sokkal több tennivaló lenne, mint amennyire lehetőségünk van. Épp ezért, ahol megcsináltuk, ott elégedettek a polgárok, ahol még nem került sor rá, ott viszont elégedetlenek. A piactér karbantartását folyamatosan végeztük, és úgy gondolom, hogy elfogadható körülmények között van a piacterünk. A falu központjának rendezésére pályáztunk, de nem kaptunk pozitív visszajelzést. Egyelőre megvan a tervünk, és próbálunk rá pályázni az idén is. A központban szeretnénk kiépíteni a kerékpárutat, és a parkolókat áthelyeznénk, hogy modern kinézetet kapjon, és funkcionális legyen. A közmunkaprogram résztvevői nem tudták kellőképpen rendbe tenni az árkokat, mert nagyon sok elmaradott munka volt a temetőben. Valamilyen módon a temetőt is rendbe kellene tenni, egy komolyabb befektetéssel. A feltérképezése folyamatban van, és azokat a sírokat, amelyek nincsenek karbantartva, át kellene helyezni egy tömegsírba, egy emlékmű mellé. Folyamatosan karbantartjuk az ökokutat, habár sokszor hallunk rá olyan panaszt, hogy nem jó a vize. Mindig minőségi víz folyik belőle, mert a szűrőket a szerviz havonta, szabályszerűen kicseréli – számolt be a tanácselnök.

A helyi közösség folyamatosan részt vesz különböző pályázatokon is. A múlt évben Szank testvértelepüléssel közösen indult az IPA-pályázaton, a meggy hagyományának megőrzésére irányuló projektummal – tudtuk meg Bojtostól. A meggyel kapcsolatos rendezvények szervezésére irányul a pályázat, aminek az eredményét csak az idén tudják meg.

Az idei év vonatkozásában a tanácselnök úgy érzi, hogy kevésbé tudnak hatni a dolgokra, mint korábban.

– Az eddigi Eko-Komunál Kft. megszűnt létezni, és megalakult a községi közvállalat. Ez azt jelenti, hogy egy községben a vízszolgáltatást törvényesen csak egy cég végezheti, akár az összes többi kommunális tevékenységet. A mi Eko-Komunálunk ennek csak kirendeltsége lesz, és nélkülünk is intézheti az ügyeket. Persze részben nekünk kell ezeket finanszíroznunk, és megrendelnün munkát, így oda tudunk hatni, de más az, ha mi vagyunk az alapítók, és nem valaki más – fogalmazott Bojtos.

A bácsfeketehegyi helyi közösség az idén is támogatni fogja a meglévő rendezvényeket, és elvégzi a szokásos tevékenységeket. Az idén is pályázni fognak a tartománynál, és ha nyernek, akkor a legrosszabb állapotban lévő utakat leaszfaltozzák – mondta el a tanácselnök.