NOlimpia

A hét elején megjártam Budapestet. Sok egyéb ügy miatt muszáj volt menni, egyenesen bele a szmogriadóba. Nem bántam. Öregapám óta tudom, nem számít az a kis füst. A bácskai ember télen ritkán szellőztet. Inkább büdös legyen, mint hideg…
Hát büdösnek büdös éppenséggel nem volt a magyar fővárosban, de meleg sem. Viszont a magas légszennyezettség miatt legalább ingyenesen használhattam a tömegközlekedést. Kicsinek is tudni kell örülni.
Mindazonáltal a jó kedélyemet hamar agyoncsapta a Széll Kámán téren (néhai Moszkva téren) elém táruló kép. Utcai stand körül maréknyi macskanadrágos, tyúkmellű, se fiú se lány fiatal, amolyan bojtsapkás hipszter a megálmodott magyar olimpia ellen gyűjtött aláírásokat. Timur és csapata. Négy-öt egyengúnyás, a ma divatos mozgalmi zöld színű széldzsekit viselő pártszopacs fagyoskodott, téblábolt a tákolmány környékén, szórólapozva. NOlimpia, hirdette akciójukat ez a szörnyszülött szó.
Láttam már ilyesmit Firenzében. Ott egy rózsaszínű molinós, szivárványos zászlóba bugyolált társaság agitált a homoszexuálisok házasságának legalizálásáért. Hol másutt? Természetesen a Szent Donát tiszteletére fölszentelt félezer éves katolikus templom lépcsősora előtt. Mintha Firenze-szerte másutt közterület nem állt volna a rendelkezésükre. Ismerős a trükk: egyben provokáltak is, naná. Turistaként kétszer meggondolandó, mikor engedünk atavisztikus ösztöneinknek, ágaskodó ellenérzésünknek, és idegenként egyébként sem illő mások dolgaiba erőszakkal beleszólni. Tehát meglehetős visszafogottsággal néztem őket, de hazudnék, ha azt mondanám, közömbös tudtam maradni a csiricsáré kompánia látványára. Másoknak is szúrhatta a szemét az ízléstelen megmozdulás: nem múlt el három perc, menten lépett oda hozzájuk két – inkább idősebb, mint középkorú – úriember, a közeli piac csarnokából tarthattak hazafelé, mert már lendült is a kezükben a cukkinivel teli szatyor, s mire észbe kaptam, vége volt a demonstrációnak. Amit Sámson a filiszteusok ellen szamárállkapoccsal, azt két, kicsit önérzetesebb firenzei bácsika a vacsorára szánt zöldséggel, paradicsommal tömött motyójukkal lerendezték. Míg a szétkergetett aktivisták a fejüket fogva szipogtak, és a tér sarkáról, biztonságos távolságról kukucskáltak visszafelé, a két úr pergő olasz nyelven, erőteljes taglejtésekkel magyarázott valamit az incidens után megérkező rendőrjárőröknek. A carabinierik kicsit tanácstalanul nézelődtek, de nem történt semmi. Miatyánknyi idő után ment tovább az élet a rendes kerékvágásában. A performansznak annyi volt. Csak a tér kövezetén szétszórt szivárványos szórólapok hirdették a szemem láttára megesett firenzei csata helyszínét.
Ehhez képest Budapestre abban a hiszemben érkeztem, hogy a pockokkal, legyekkel, élősködőkkel egyetemben ez a kemény hideg minden kártékony elemet elpusztít, vagy legalábbis takarékláng-üzemmódra kényszerít, de úgy látszik tévedtem. Ezek olyanok, mint a csótányok – a radioaktív sugárzás sem árt nekik.
NOlimpia, mondják a pártatlanságukról hírhedt „civilek”, miközben a tudatukig nem jut el, talán soha nem fogják majd föl, hogy nem elég egy politikailag motivált közösségnek, ha valami ellen elkezdenek ágálni. Ugyanazzal a szusszal illene valamilyen cél érdekében meg is határozniuk önmagukat. Másként eleve hiteltelenné válik már a repülőstartjuk is. Mint ahogy áttételesen ez a Momentumos tömörülésre igaz.
Én még emlékszem a ’90-es évek legelejére, mennyi vitát szított a Világgazdasági Vásár, ami – „hála” az akkori ellenzéki aknamunkának, és kisebb részt sajnos az akkori kormány impotenciájának – soha nem valósult meg. Pedig mekkora tervek voltak! Mindhiába. Valakik a plánum hallatán rögtön kijelentették, hogy veszteséges, Magyarország bele fog bukni, az istenadta nép állja majd a cechet, lopás lesz a kormány részéről, mert Antallék kérem szépen korruptak, hozzá nem értők, dilettánsok. Aztán persze jött is rá mindjárt a mélynövésű Horn Gyula „szakértő” kormánya, az SzDSz-es sleppel, akik – mondanom sem kell, ma már bizonyított – maguk voltak a tökély, a garancia arra, hogy Magyarországon a korrupciónak annyi esélye sem lesz, mint hintalónak az epsomi derbin. De előtte taxisblokádoztak egyet, kvázi polgárháborús krízist csináltak, majd szépen megfúrták a vásárt, mert jól tudták: a sikerélmény olyan fegyvertény ezen a vidéken, amivel választást lehet nyerni. Amivel akár hatalmon is lehet maradni. Ezért találták ki a „merjünk kicsik lenni” szlogent. Nem vált be, pont úgy, mint „a lassan mondom, nem lesz gázáremelés”, a „mi az hogy!” meg a „na és?!” sem. Politikai bonmot-ként azóta is úgy élnek tovább az idézett aranyköpések, mint a velejéig rothadt rendszer szinonimái. Amiket éppen úgy agyába vésett a lassan tanuló, de nehezen felejtő magyar nép, mint a jegyzett citátumok gazdáit. Többé babér e tájékon nem teremhet nekik.
Manapság megannyi ellenérdekeltnek okoz skizofréniát az olimpiai pályázat ügye. A saját sikertelenségüket vetítik előre. Hisz ha igaz, amit állítanak, akkor ezek a gittegyletek mindamellett, hogy harcos ellenzői a magyar olimpiai pályázatnak, egyúttal be is látják, hogy nekik 2022-ben – két jövőbeli ciklus elmúltán (2018, 2022), kezdődőn a harmadikkal! – sem fog győzelmet hozni a politikai küzdelem a Fidesz kormányzattal, vagyis Orbán Viktorral szemben. A legnagyobb ellenfelük – parasztosan konkurenciájuk – tehát vígan ellehet a populistának megítélt ország vezetésével, még néhány négyéves periódust kinéz belőle a jelenlegi ellenzéke. Is… Hinnye, a betyárját! Ez aztán a hosszú távú perspektíva! Ritkán mondok hasonlókat, de most nekik szurkolok, hogy a politikai jövőképük ilyen világosan beváljon, jóslatuk beigazolódjék az utolsó betűig! Akkor legalább helyzet- és önismeretből nálam megugrották a lécet.
Nem tudom, lesz-e népszavazás a budapesti olimpia megrendezését illetően, és ha igen, sikeres lesz-e. Csak egyet tudok: a jelen időkben utcahosszal vezet Orbán és kormánya, a szó minden értelmében. A jövő ígéretével, nagy tervekkel, hatalmas lendülettel. A többiek a sarkon túl sincsenek mögötte. Gáncsolni igyekeznek tehát. Mert miként Magyarországon, úgy idehaza is akkor tolul kéjes öröm egyesek arcára, ha a guruló bicikliküllők közé botot dobhatnak. Odaát, ha elgurulni látják az olimpiai karikát. Ideát meg ha kiégett közéleti figurák önző politikai érdekből a délvidéki magyarság társadalmi környezetszennyezését folytathatják.