2024. május 7., kedd

Jótékonysági bál a tehetséges diákokért

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanárai által alapított InGenium Alapítvány a múlt hét végén tartotta meg a zentai Royal Hotelben az idei jótékonysági bálját, amelynek bevételét a gimnázium által szervezett versenyeken díjazott diákok jutalomkirándulására és a kiváló diákok ösztöndíjazására fordítják. Az InGenium által eddig kiosztott négy tanulmányi ösztöndíj mellé a bál bevételéből még egy tehetséges diák tanulmányi költségeit tudja támogatni az alapítvány.

Jelenlegi és volt bolyais diákok tanáraik társaságában (Gergely József felvétele)

Jelenlegi és volt bolyais diákok tanáraik társaságában (Gergely József felvétele)

A tavalyi bálhoz hasonlóan idén is több mint száz részvevője, vendége volt a jótékonysági bálnak, amelynek tiszta bevétele megközelítette a százezer dinárt. A jótékonysági bál nagy visszhangra talált, az intézmény dolgozói és családtagjaik mellett a gimnázium volt diákjai és mások is részt vettek a rendezvényen. Több vállalkozás és cég tartotta fontosnak, hogy részvételével, illetve adományaival támogassa a nemes kezdeményezést. A jótékonysági rendezvény számos támogatója között volt: Áder János, a Magyarország elnöke, Mádl Dalma, a néhai magyar köztársasági elnöknek, Mádl Ferencnek az özvegye és özvegy Göncz Árpádné is, akik magángyűjteményükből értékes könyveket és iparművészeti emléktárgyakat adományoztak a jótékonysági célra.

A jó hangulatban eltelt rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek között Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnöke, Ceglédi Rudolf polgármester, Perpauer Attila, a községi tanács oktatási és művelődési felelőse és Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke is.

A gimnázium diákja, Csipak Noémi népdalénekes rövid műsorral kedveskedett a vendégeknek. Nagy Abonyi Emese, volt bolyais diák, aki most az intézmény tanári karát erősíti, meghatottan emlékezett vissza a bolyais diákévekre. A bálra több egykori bolyais diák is eljött, köztük Sóti Attila, a Vajdasági Magyar Diákszövetség elnöke. A jó hangulatról a Tornyosi Zsiványok együttes gondoskodott.