2024. április 25., csütörtök
PIROS CERUZA

Parasztozás

A paraszt szóval kapcsolatban sokszor fölmerül, hogy míg régebben a becsületes szántóvetőt jelentette, manapság e mellé már pejoratív jelentést is kapott, sőt a legtöbben ilyen értelemben használják, szitokszóként. A politikai korrektség a sértő(nek tartott) szavak közé száműzte, például a cigány és a néger mellé. De vajon igaz-e az, hogy a paraszt szavunk mára elveszítette a „hagyományos” jelentését, egyáltalán melyik jelentése tekinthető hagyományosnak, régebbinek?

Az igazság az, hogy e szónak mindig is volt pejoratív értelme, mindig is tükrözte a gazdagabb rétegek lenéző szemléletét, épp ezért izgalmas áttekinteni, milyen utat járt be a szó a nyelvünkbe kerüléstől napjainkig.

A paraszt szláv jövevényszó, első előfordulása a nyelvünkben a 13. századra tehető: a szerb, a horvát és a szlovén nyelvben prost, a szlovákban prostý formában él, a magyarban a szó eleji mássalhangzó-torlódást ejtéskönnyítő hang oldotta fel, valamint nyíltabbá vált: prost – poroszt – paraszt. A szláv nyelvekben melléknévi értelme volt: együgyű, egyszerű, közönséges, durva stb. Kezdetben a magyarban is kizárólag melléknévként használták emberre vonatkozóan, a főnévi jelentés később, a mi nyelvükben alakult ki; ma melléknévként és főnévként is él. Elsődleges jelentése (földet művelő, mezőgazdasági munkát végző személy) mellé számos másik is társul, amelyek között találhatunk durva minősítésűt is: jobbágy; faragatlan modorú személy; ruha dísztelen része; dísztelen, mázolatlan edény stb. A sakkban a gyalogfigurát a 19. századtól illetik a paraszt elnevezéssel. Számos összetételben is szerepel, pl. parasztbarokk – módos parasztok házán és berendezési tárgyain a barokk jegyeit mutató stílus; parasztész – józan, természetes, furfangos észjárás; parasztgyomor – erős, egészséges gyomor; paraszthajszál – kicsi, kevés (pl.: paraszthajszálon múlt); parasztöltés – durva, elnagyolt öltés a varrásban stb.

Mint említettük, a pejoratív jelentést mindig is magán hordozta, sőt már az átadó nyelvekben is rosszalló jelentéssel bírt. Ennek az az oka, hogy a gazdagabb rétegek lenézték, alantasnak tartották a földművesmunkát, és a mezőgazdasági munkát végzőkhöz társították az olyan becsmérlő jelzőket, mint a nyers, durva, tanulatlan, tudatlan, esztelen, féleszű stb. A sértő jelleg tehát korántsem új keletű. Ugyanakkor a mai fiatalabb nemzedékek számára a hagyományos paraszti élet kevésbé ismert, az ő szóhasználatukban nyilván inkább a lekicsinylő jelleg érvényesül, nem föltétlenül csak a földművesekre vonatkozóan.

Nem könnyű tehát megállapítani: sértésnek számít-e az, ha valakit vagy valakiket leparasztozunk? Már a régebbi szótárak közül is megjegyzi némelyik, hogy a paraszt megnevezés sértő, és helyette inkább a földműves, a szántóvető ajánlott. Eszünkbe juthatnak Arany János Toldijának sorai is:

„Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?”

Kérdi Laczfi hetykén, csak amúgy félvállra;

De Toldinak a szó szívébe nyilallik,

És olyat döbben rá, hogy kivűl is hallik.

„Hm, paraszt én!” emígy füstölög magában,

„Hát ki volna úr más széles e határban?

Toldi György talán, a rókalelkü bátya,

Ki Lajos királynál fenn a tányért váltja?

A fönti sorok választ is adnak a kérdésre, hiszen korántsem mindegy, hogy ki használja a paraszt szót, illetve milyen szándékkal mondja: „hetykén”, „félvállra” – azaz egyértelműen becsmérlő szándékkal; illetve rokonszenvvel, büszkén. A közlő szándéka, a szövegkörnyezet nagymértékben befolyásolja a szó értelmét, ami egyébként igaz a többi „politikailag nem korrekt” szóra is: a cigány vagy a néger is lehet sértő, ha annak szánja a közlő, de lehet teljesen semleges is. Ugyanígy lehet lekicsinylő, illetve semleges értelmű a paraszt szavunk is. Erre a kettősségre számtalan vicc, szójáték épül, sőt előfordul, hogy a humor oldaláról megközelítve kifejezetten kedvezővé, hízelgővé válik a parasztozás, gondoljunk csak a Vajdasági Parasztolimpia rendezvényre, versenyre, amelynek győztese a Legnagyobb Paraszt cím büszke tulajdonosa lehet, és a résztvevők aligha érzik ezt alantasnak. Mint említettük, nemcsak a szándék és a kontextus, hanem a közlő kiléte is befolyásolhatja a jelentést, vagyis hogy maga is földműves-e, vagy ha nem az, akkor rokonszenvvel vagy ellenszenvvel viszonyul-e a parasztokhoz. Sőt, ahogyan A „paraszt” szó fejlődéstörténete, jelentésváltozatai című írásban olvashatjuk Iványi Tibor tollából, sokszor még maguk a parasztok is gúnyosan beszélnek a saját életmódjukról, viselkedésükről, különösen, ha nem egymás között vannak.

Ha a bizonytalanságból fakadóan mégis inkább a rokon értelmű szavak egyikét használnánk, válogathatunk a számos szinonima közül, odafigyelve arra, hogy épp melyik illik az adott szövegkörnyezetbe: a jobbágyok a hűbériség korában a földesúr földjén gazdálkodó parasztok voltak; a zsellérek föld nélküli mezőgazdasági munkások; régiesnek számít a pór és a szántóvető, semlegesnek a földműves és a földművelő; a farmer az (amerikai) mezőgazdasági birtok vagy üzem tulajdonosa vagy bérlője, manapság pedig a gazdálkodó, a gazda, a termelő használatos.