2024. április 18., csütörtök

Minden nemzet együtt kell emlékezzen az áldozatokra

Óbecsén tegnap tartottak megemlékezést a razzia 75. évfordulójáról

Arra, hogy a háború előtt csaknem 300 zsidó élt Óbecsén, ma már csak az óvoda épülete emlékeztet, amelyben egykor zsidó iskola működött.

Jenny Sedov fejet hajt az emlékműnél (Fotó: Fehér Rózsa)

Jenny Sedov fejet hajt az emlékműnél (Fotó: Fehér Rózsa)

A 75 évvel ezelőtti razziára való megemlékezés tegnap itt, az 1962-ben lerombolt zsinagóga mellett kezdődött meg, ahol Dalila Dujaković óbecsei polgármester-helyettes és Isak Assiel szerbiai főrabbi szólt az egybegyűltekhez, majd a megemlékezés a Nagycsatorna torkolatánál lévő egykori vesztőhelyen álló emlékműnél folytatódott. 1942-ben ezen a napon több mint kétszáz szerb, zsidó és roma lelte halálát a jeges Tiszában.
Dragan Tošić, Óbecse polgármestere szerint a többnemzetiségű Vajdaság és a többnemzetiségű Óbecse lakosságának együtt kell megemlékeznie erről a gyászos évfordulóról, mert a több évszázados együttélés a gyűlölet és a belőle fakadó bűntettek elítélésében is összeköti az embereket. Jenny Sedov, Izrael nagykövetének a helyettese pedig többek között arra emlékeztetett, hogy a második világháború előtt 82 ezer zsidó élt Szerbiában, közülük 67 ezren vesztették életüket a háború alatt, de az antiszemitizmus ma is él.
– Úgy hiszem, hogy ma, amikor a radikalizmus és az extremizmus minden fajtája komolyan veszélyezteti a civilizációnkat, minden korábbinál fontosabb emberi kötelességünk az, hogy együttműködve, az oktatás révén kiálljunk a tolerancia, a megértés és a részvét mellett – mondta az izraeli nagykövet-helyettes.
Feđa Fišl, a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének a képviseletében, Jelena Češljević a SUBNOR Harcosok Szövetségének a nevében emlékezett meg a tragikus eseményekről. A beszédeket követően Dejan Stanojev óbecsei pravoszláv püspöki helynök gyászmisét szolgáltatott az áldozatok emlékére, Agócs Ágoston katolikus diakónus és Isak Assiel szerbiai főrabbi pedig imát mondott az áldozatok lelki üdvéért. A koszorúzással záruló megemlékezésen Magyarországot Petykó Csaba konzul képviselte.