2024. április 20., szombat
LABDARÚGÁS

Délvidéki gólzápor Domaszéken

Az elmúlt hétvégén zárult Domaszéken a hagyományos Újév-Szkítasport-kupa elnevezésű teremlabdarúgó-torna, amelyen az idén négy kategóriában mérték össze erejüket a résztvevők. A sort január elején a női csapatok nyitották, majd következtek január 21-én a 35 évnél idősebb férfiak, 22-én pedig az öregfiúk, valamint a 35 év alatti játékosokból összeállított együttesek léptek pályára. A négy kategóriából háromban vajdasági csapatok is indultak, közülük a legnagyobb sikert a magyarkanizsai Kracsun Trans gárdája érte el, amely végig magabiztos teljesítményt nyújtva megnyerte a 35 év alattiak versenyét. A több aktív játékossal (Tandari Zsolt, Nagy Zoltán, Szűcs Szasa) is felálló magyarkanizsaiak az elődöntőben 6:2- re verték a Kislak Kft. csapatát, a döntőben pedig 5:1 arányban bizonyultak jobbnak a Gulyás csárda együttesénél. A 45 év felettiek mezőnyében az észak-bánáti labdarúgókból álló Anderlecht gárdája két vereséggel kezdte a vetélkedést, utána azonban Csanádiék igazi gólfesztivált rendezve megnyerték mindhárom hátralevő mérkőzésüket (9:2, 5:1, 8:1), és végül a harmadik helyen zárták a versenyt. Az Anderlecht csapatának játékmestere, Csanádi István kilenc gólt szerzett a tornán, ami azt jelentette, hogy a veteránok mezőnyében a csókai játékos nyerte el a gólkirályi címet. Mint arról már korábban beszámoltunk, a Szkítasport-kupán a női csapatok mezőnyében a magyarkanizsai együttes a 2. helyet szerezte meg, így elmondható, hogy a domaszéki tornán induló mindhárom délvidéki gárda dobogón végzett, ráadásul a gólkirályok (Balázs Bettina, Ratko Radulović, Csanádi István) is a vajdasági együttesek soraiból kerültek ki.