A közvállalatokról szóló korábbi törvény meglehetősen egyértelműen rendezi az igazgató megválasztásának, illetve a megbízott igazgató kinevezésének kérdését. Lényegében az új törvény sem tartalmaz gyökeres változásokat, azt azonban rögzíti, hogy március 4-ig le kell bonyolítani az eljárást – már ahol erre szükség van. Ezt nem kell feltételes módban kezelni, mert Szerbiában 33 nagyobb közvállalat van, de ezek közül csak tíznek az élén áll megválasztott igazgató, a többit megbízottak vezetik. Pedig gazdasági, de politikai szempontból is fontos volna, hogy az érintett cégek élén olyan emberek álljanak, akiknek – elvileg – nem kell félniük attól, hogy akár egyik napról a másikra onnan kiebrudalják őket. Vannak közöttük nemzetgazdasági szempontból igen jelentősek (villanygazdaság, posta), vagy az ország fejlődését illetően kulcsfontosságúak (Szerbia Utai, Resavica mélyművelésű szénbánya).
A törvény szerint tehát ilyen státusban nem volna szabad igazgatókat tartani, s a kormánynak már régen intézkednie kellett volna.
December végén a gazdasági miniszter ugyan bejelentette, hogy az újévet követő napokban kiírják a pályázatokat. Akkori állítása szerint minden formaságot előkészítettek e nagy horderejű folyamat beindítására, de, a miniszteri ígéret ellenére, azóta sem történt semmi.
Azt sem lehet mondani, hogy nem állt az illetékesek rendelkezésére elég idő, hiszen a közvállalatokról szóló új törvényt még tavaly márciusban elfogadta a parlament. Mégpedig azzal a kitétellel, hogy egy éven belül új (vagy régi) igazgatóknak kell kerülniük az államvezetés hatáskörébe (fennhatósága? alá) tartozó vállalatok élére. Azóta azonban mintha mi sem történt volna. Egyes lapok ugyan megszólaltatták az érintett megbízott igazgatók egy részét e kérdéssel kapcsolatban, de senki sem vallott színt. Egyedül a Szerbia Utai Közvállalatot vezető Drobnjak – akinek a nevéhez számos botrány és emberi érzékenységet nemigen tükröző nyilatkozat kapcsolódik – közölte, hogy ő már tíz éve vezeti a vállalatot, tehát minden szempontból alkalmasnak érzi magát e tisztség betöltésére. Lehet ebben valami, hiszen nem egészen hat évvel ezelőtt, amikor a négyéves megbízatása lejárt, a helyén hagyták, megbízott igazgatónak.
Lehetséges, hogy szűk hazánkban nincs még egy olyan szakember, aki el tudná látni ezt a feladatot? Egyelőre azonban sem az illetékes miniszter asszony, sem a mindenben döntő miniszterelnök nem nyilatkozott. Pedig már nemegyszer megkérdezték.
Külön, töprengésre okot adó kérdés, hogy miért van Szerbia nagyobb közvállalataiban ennyi megbízott igazgató? Hivatalosan ugyan többször is megindokolták a válaszadásra kijelöltek, de a lényeget mindenki vagy elhallgatta, vagy megkerülte. Talán mondani sem kell, hogy a legnagyobb uralkodó párt soha nem ismerte be, hogy az ország kormányzásához nincs elég megfelelő tudású és képességű kádere. Pedig az utóbbi időben igen sokan hozzájuk csapódtak. Ezt a „szegénységet” azzal védik ki, hogy például kormányalakításkor minél szélesebb területről igyekeznek bevonni szakembereket, akik esetleg nem is tagjai a kormánykoalíció egyik pártjának sem.
A másik ok az is lehet, hogy az igen jól fizető munkahelyek „lebegtetésével” szeretnének újabb, eddig hozzájuk nem tartozó, de a nép körében tekintélynek örvendő személyeket bevonzani. Esetleg a jelenleg megbízott igazgatókat tartják sakkban és irántuk való alázatban?
Az sincs kizárva, hogy a megbízottak helyére keresik a megbízhatókat.
