Sokan még mindig azt találgatják, milyen változásokra lehet számítani Donald Trump elnöksége idején. Pedig az Egyesült Államok új elnöke már a múlt heti beiktatási beszédében értésre adta, amit egyébként a kampánybeszédeiben is előrevetített: paradigmaváltásra kell számítani hazája politikájában. Teljes egészében átalakítaná mindazt, amivel elégedetlen.
A vált(oz)ás érinti majd a gazdasági, kereskedelmi, szociális, migrációs és a védelmi politikát. Természetesen a külpolitika sem kivétel. Mindez jelentős hatással lesz az országra, de a világra is, hiszen az USA továbbra is meghatározó nagyhatalom marad.
Trump beiktatásával máris megkezdődött elődje, Barack Obama örökségének lebontása. Új elnökként máris megtorpedózta az Obamacare-ként ismert egészségbiztosítási rendszert, és a héten egy tollvonással érvénytelenítette az amerikai tagságot a Csendes-óceáni Partnerségben (TPP). A 12 országot összefogó tömörülés Obama mandátuma alatt jött létre (7 év tárgyalás után) az egymás közti szabad kereskedelem biztosítása végett. Trump döntésével kútba esett a tavaly aláírt TPP, amely egy 800 millió lakosú piacra, a világgazdaság 40 százalékát képviselő közösségre vonatkozott (volna).
Nincs ebben semmi különös. A Fehér Ház új lakója már jó előre jelezte, hogy hivatalba lépésekor azonnal lecsap azokra a – hazai állások egy részének megszűnéséért általa felelősnek tartott – szabad-kereskedelmi egyezményekre, amelyeknek az USA is részese.
Helyettük kétoldalú megállapodásokat kötne, hogy segítségükkel minél több amerikai jusson munkahelyhez. A választói alig várják ezt. Ám arra már nem gondolnak, hogy az egyesült államokbeli órabérek nem versenyképesek a világban, s ebből gondok adódhatnak.
Mindazonáltal Trump abból indul ki, hogy az USA-nak és lakosságának mindenben előnyt kell élveznie másokkal szemben. Hazája multilaterális kapcsolatait is úgy akarja átalakítani, hogy mindenből elsősorban az amerikaiaknak származzon a legnagyobb haszna, előnye.
Álláspontját osztja Wilbur Ross, a kereskedelmi miniszteri poszt várományosa is. Ross már szintén értésére adta, mire számíthatnak azok az országok, amelyek a jövőben Amerikával üzletelnének. Nos, ahhoz kell tartaniuk magukat, hogy az USA a vásárló, a többiek meg az eladók, akik kiszolgálják a vevőt, teljesítik igényeit.
Hasonlóan markáns véleményt fogalmazott meg Peter Navarro is, a Nemzeti Kereskedelmi Tanács igazgatója. Szerinte az import csak ártana az amerikai gazdaságnak. Ez jól hangzik ugyan a nép körében (amelynek az ország felvirágoztatását, nagyságának visszaállítását és hasonló jókat ígér az új elnök), de a közgazdászok haja égnek áll már az ötlettől is.
Az Egyesült Államokban újjáéledő gazdasági nacionalizmus és protekcionizmus követőkre találhat más országokban is. Ezenkívül jelentős kihívás és megpróbáltatás elé állíthatja a Világkereskedelmi Szervezetet (WTO), vagyis a liberalizált és a nemzetközi kereskedelem legfontosabb intézményét, amelyből Trump legszívesebben kivezetné az országát.
Megbízatási ideje alatt azonban nem a WTO okozza majd neki a legnagyobb fejtörést, hanem valószínűleg Peking. Az eddiginél ugyanis sokkal komolyabb konfliktusokba keveredhet Kínával, a világ másik meghatározó hatalmával, hazája fő riválisával.
Nagy igyekezete, amellyel új megállapodásokra törekszik, pedig könnyen nemzetközi kereskedelmi háborúba csaphat át. Előbb a gyenge és jelentéktelen ellenfélnek számító Mexikóval (esetleg más latin-amerikai államokkal), utána meg Kínával, s talán további ázsiai országokkal. Ha azonban a globális kereskedelem durva megbolygatása hosszú távon is folytatódik, olyan veszélyes szellem szabadulhat ki a palackból, amellyel később már Trump sem tud mit kezdeni.
Egyelőre „csak” a kellemetlen hangvételű üzenetek sorjáznak. Wilbur Ross például a minap már a világ vezető protekcionista országának nevezte Kínát. Azt is bejelentette, hogy határozottan fellép a kínai dömpingárak és államilag támogatott szektorok ellen, de előtte még kezdeményezi az 1990-es évek elején Mexikóval és Kanadával kötött szabad-kereskedelmi megállapodás (NAFTA) újratárgyalását, lényegében felülvizsgálatát. Bírálói megnyugtatására azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy tud az amerikai protekcionizmus által 80 évvel ezelőtt okozott recesszióról, ámde tanult a történelemből.
A kínai média már válaszolt, miként az államfő, Hszi Csin-ping is. A pekingi lapok szerint egy kereskedelmi háborúban Kína többet veszíthet. A média ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy az ország nem ijed meg, s megfelelő választ ad az amerikai protekcionizmusra.
Hszi a múlt héten a davosi Világgazdasági Fórumról üzent. Védelmébe vette a szabad kereskedelmet, s az országok közötti együttműködést. Egyúttal nyomatékosította, hogy a bezárkózás és a gazdasági integráció elutasítása további feszültségeket teremt a világban. A mondandóját elsősorban Trumpnak szánta, bár a nevét nem említette.
Beszéde figyelmeztetésként, de úgy is értelmezhető, hogy ha az új elnök irányításával az USA esetleg bezárkózik (ahogyan azt Trump nyilatkozataiból sokan gondolják) és lemond a globalizált világ vezetéséről, Kína kész a helyére lépni.
Bár Trump rendszeresen ostorozza a szabad kereskedelmet és a globalizációt, nyilván tisztában van azzal, hogy bezárkózva aligha tudja naggyá tenni Amerikát. Alighanem országa globális hatalmának egy-egy szeletkéjéről sem szívesen mondana le.
Sokkal valószínűbb, hogy az általa meghirdetett radikális irányváltás célja nem az elszigetelődés vagy a befelé fordulás, hanem a nagyfokú világpolitikai és világgazdasági szerepvállalás Amerika elsőségének, látványos sikereinek biztosítása érdekében.
Erre utalhatott akkor is, amikor a minapi beiktatási beszédében azt mondta: hazája olyan győzelmi sorozat előtt áll, amilyenre korábban még nem akadt példa. Ilyen sikert pedig nem igazán lehet elérni otthon, bezárkózva, a szövőszék mellett (amerikai) álmokat szövögetve. Ehhez jóval több kell. A vizionált lenyűgöző eredményeket sokkal inkább a világban adódó lehetőségek kihasználásával, a saját érdekek és előnyök előtérbe helyezésével lehet elérni.
A davosi konferencián a Trump-adminisztrációt képviselő Anthony Scaramucci már megpróbálkozott az erősen protekcionista washingtoni retorika lényegének elmagyarázásával. Utalt rá, hogy Trump valójában nem híve az elszigetelődési politikának. Scaramucci úgy véli, hogy az elnök az új döntéseivel csupán igazságosabbá szeretné tenni a II. világháború utáni kereskedelmi és nemzetközi egyezményeket, mert szerinte azok inkább az USA partnereinek kedveznek, gyakran amerikaiak tömegeinek kárára.
