2024. március 29., péntek

,,Egy csöpp emberség”

Köszönjük a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Kórház humanitását!

Két éjjel és két nap hiába várta haza az aggódó édesanya a fiát Szabadkára. A gyerek ugyanis elment otthonról Szegedre ebben a nagy zimankóban, régi lemezeket eladni, hogy legyen egy kis zsebpénze. Aztán nem tért haza este, ahogyan megígérte. Nem tért haza másnap, és harmadnap sem. A mobilja kikapcsolva. Semmi hír felőle. Az anya kétségbeesésében már azon gondolkozott, hogy bejelenti a rendőrségen fia eltűnését, amikor a negyedik nap reggelén csörgött a telefonja:

Jó reggelt kívánok! X. Y. asszonyhoz van szerencsém? Igen? Nagyon örülök! Csak értesíteni szeretném, hogy a fia itt van nálunk Kecskeméten, a Honvéd Kórházban, és jól van. Jöjjenek el érte mielőbb, hogy elkerüljék a nagyobb költségeket. Maróti László főorvos vagyok, s a Sürgősségi Belgyógyászat pszichiátriai ambulanciájáról hívom. Az történt, hogy a fia nem tudta eladni a lemezeket, aztán haza szeretett volna jutni Szabadkára, de rossz buszra szállt fel, így került Kecskemétre. A mentő szállította be hozzánk, mert elfogyott a gyógyszere, és szeretett volna venni, de nem volt rá pénze. Valóban pszichés zavarral kezelik Szabadkán? Itt nálunk megkapta a gyógyszereit és megnyugodott. Ne feledje, a címünk: Kecskemét, Balaton utca 17. – mondta egy kedves, nyugodt férfihang. – De adom a fiát!

Mekkora kő esett le a napok óta aludni sem tudó édesanya szívéről! Talán még Maróti doktor úr is meghallotta. Vagy megérezte legalábbis. Az ilyenfajta emberek biztosan megérzik ezt. S a hivatalos kötelessége teljesítésén kívül volt lelke, embersége ahhoz is, hogy pontos, részletes jelentést írjon a szabadkai egészségügyi illetékeseknek a történtekről. Hogy megkérdezze, ki kezeli a fiút. Sági doktor netán? – ragyogott fel a szeme, amikor az édesanya felkereste az osztályon. – Hát ismeri?! – Hogyne! – S miközben az osztály előzékeny, segítőkész munkatársai által elkészített jelentéseket nézegette az asszony, egyszer csak megszólalt mellette szerbül a főorvos úr. Sági doktor mellett tanult annak idején, mondta. Bánáti származású… „A miénk!” – gondolta az asszony. Vajdasági magyar ember. Aki mindenki másnál jobban megérti a mi lelkületünket. Aki velünk együtt átélhette mindazt, amit anyaországi nemzettársaink csak hírből ismerhetnek. Aki jobban keresztüllát az embereken, mint mások, de ebből nem kovácsol magának tőkét. Egy hajszállal sem akar többnek látszani, mint ami. És aki. Egyszerűen csak: Ember. És mint a fenti példából kitűnt, ilyennek a munkatársai is.