2024. április 20., szombat

„Nem akartam írni a háborúról”

Danyi Zoltán A dögeltakarító című könyvét mutatták be Szabadkán, a Klein House-ban

Danyi Zoltán, zentai származású író, költő A dögeltakarító című könyve alapvetően a délszláv háborút próbálja feldolgozni. A szabadkai Klein House-ban a vele folytatott beszélgetés során az író kitért arra is, hogyan született meg a kötet:

– Mindig is bennem volt, hogy szeretnék regényt írni, de nem találtam a hozzá vezető utat. Egy időszakban úgymond köröztem, elég nagy távolságokra mentem attól, amit csinálni akartam. Amikor ez a regény „megszólalt”, minden megváltozott. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ezzel a szöveggel szeretnék foglalkozni. Mondhatni húsz évig mozgott bennem és különféle tüneteket produkált, majd pedig előjöttek az első figurák, akik szedik a dögöket a szerbiai utakról. Ez a kétezres év legvégén volt. Ettől számítva, egészen addig, amíg az utolsó pont a szöveg végére került, hat év telt el. Ez persze nem jelenti, hogy hat évig aktívan írtam. Azután jött a szerelmi a téma, ami igencsak foglalkoztatott, és ez a kettő kezdett együtt létezni. Ez kavarta be a háborút is az egészbe, mert valójában nem akartam írni a háborúról. A szerelmi téma során egy szerb és egy horvát kapcsolatát próbáltam valahogyan megfogni, és mintha már öntudatlanul is a háborút akartam volna behozni a könyvbe. Ugyebár egy szerb és egy horvát kapcsolatáról, magánéletéről, nagyon nehéz leválasztani a politikát, a háborús kérdést. Ezek nem egyszerű dolgok. Ez a háború határozta meg az én életemet is – mondta egyebek közt Danyi Zoltán a beszélgetés során, amelyet Bíró Tímea vezetett.

A dögeltakarító 2015-ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában és Danyi Zoltán Mészöly Miklós-díjat kapott érte.