2024. március 29., péntek

Magyar Oscar-jelölt

Oscar-díjra jelölte Deák Kristóf Mindenki című alkotását a rövidfilmek kategóriájában az amerikai filmakadémia, amely kedden hozta nyilvánosságra a legrangosabb hollywoodi elismerés jelöltjeit.

Ebben a kategóriában magyar alkotást először 1963-ban jelöltek, a Szabó István rendezte Koncert producere az amerikai Ezra Baker volt. A rövidfilmek között több mint fél évszázad után került ismét a végső győzelemre esélyes öt film közé magyar mű.

A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején játszódik, iskolai környezetben vizsgálja a hatalmi viszonyokat gyerekek és egy gátlástalan tanárnő történetén keresztül. A 25 perces film főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia. Producere a rendező mellett Udvardy Anna volt.

 A Kaliforniai álom kapta a legtöbb jelölést

A Kaliforniai álom című musical a 89. Oscar-díjátadó gála legnagyobb esélyese, a mindössze 32 éves Damien Chazelle alkotása 14 jelölést kapott a legrangosabb hollywoodi elismerésre az amerikai filmakadémia keddi bejelentése szerint.

A legjobb film kategóriájában versenyben van az Érkezés
, a Fences, 
A fegyvertelen katona
, a Hell or High Water, 
A számolás joga, a 
Kaliforniai álom, az 
Oroszlán
, A régi város és a Holdfény.

A legjobb férfi főszereplő kategóriában jelöltek: Casey Affleck (A régi város), Andrew Garfield (A fegyvertelen katona)
, Ryan Gosling (Kaliforniai álom), 
Denzel Washington (Fences)
, Viggo Mortensen (Captain Fantastic).

A legjobb férfi mellékszereplő kategória jelöltjei: Mahershala Ali (Holdfény), 
Dev Patel (Oroszlán)
, Michael Shannon (Éjszakai ragadozók), 
Lucas Hedges (A régi város)
, Jeff Bridges (Hell or High Water).

Legjobb női főszereplő kategória jelöltjei: Natalie Portman (Jackie)
, Emma Stone (Kaliforniai álom)
, Ruth Negga (Loving), 
Isabelle Huppert (Elle), 
Meryl Streep (Florence – A tökéletlen hang).

Legjobb női mellékszereplő díjára jelöltek: Viola Davis (Fences)
, Naomie Harris (Holdfény), 
Michelle Williams (A régi város)
, Nicole Kidman (Oroszlán), 
Octavia Spencer (A számolás joga).

A legjobb rendező Damien Chazelle (Kaliforniai álom), 
Berry Jenkins (Holdfény)
, Kenneth Lonergan (A régi város), 
Denis Villeneuve (Érkezés)
 és Mel Gibson (A fegyvertelen katona) közül kerül majd ki.