2024. március 28., csütörtök

Rablógyilkosság Zombor környékén

A hazai sajtó bulvárrovatai sorra foglalkoznak egy zombori szenzációval, ami szerint a város közelében lévő Nenadić tanyacsoporton, szinte inkább faluban a szomszédok holtan találták a 65 esztendős házigazdát, Branko Lalićot. A hírforrásaikat megbízhatónak nevező tudósítások különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekményről számolnak be, ami során az áldozatot karjainál és nyakánál fogva telefonzsineggel lekötözve találták meg, a torkát elmetszették, lakását fölforgatták. Ebből kifolyólag rablógyilkosságra gyanakodnak.
A bűncselekményt az áldozat egyik rokona, Žarko Lalić fedezte föl, akinek az lett gyanús, hogy az áldozat házának külső világítása napok óta föl van kapcsolva, noha a takarékos gazda azt nappalra mindig lekapcsolta. Értesítette a rendőrséget, miután az ablakon betekintve megpillantotta rokona élettelen testét. A ház bejárati ajtaja zárva volt, amit a tűzoltók törtek föl. A helyszínelés során megállapították, hogy az áldozatot valamilyen zsineggel, esetleg telefonkábellel megkötözték, majd elvágták a torkát, a lakását föltúrták.
Branko Lalić a múlt század kilencvenes éveinek elején menekült Eszékről Zomborba édesanyjával, aki egy évvel ezelőtt elhunyt. Testvére Eszéken él, és a hírek szerint a nyomozás lezárását követően Zomborba utazik, hogy gondoskodjon Branko temetéséről.
A zombori rendőrség mindeddig nem adott ki hivatalos közleményt a bűncselekményről.