2024. március 29., péntek

Halálba kergeti a tumorsejteket egy magyar vezetéssel kifejlesztett szer

A programozott sejthalál serkentésével pusztítja el a daganatokat az a kísérleti gyógyszerjelölt, melynek sikeréről a tekintélyes Nature tudományos lap számolt be.

A nemzetközi szerzőgárda élén a Servier Kutatóintézet Zrt. magyar kutatói állnak, akik együttműködnek az MTA Természettudományi Kutatóközpont (TTK) Szerves Kémiai Intézetével és több hazai egyetemmel is -  közölte az MTI-vel hétfőn az Akadémia.

Az új szer az úgynevezett programozott sejthalál, vagyis az apoptózis folyamatát serkenti, azt az állatokban és az emberi szervezetben is folyamatosan zajló, természetes folyamatot, amely a sérült, fertőzött vagy daganatos sejtek “öngyilkosságát” teszi lehetővé – írta a közlemény.

A Servier gyógyszerjelölt molekulája több olyan előnyös tulajdonsággal is bír, amilyennel a korábbi, hasonló hatású szerek nem. Ez megkönnyítheti a folyamatot, hogy gyógyszer váljon belőle. A gyógyszerjelölt molekulával nagyon jó eredményeket értek el leukémiás, limfómás és egyéb daganatos sejttenyészeteken, ezeket az állatkísérletek során is meg tudták ismételni.

Blaskó Gábor akadémikus és Kotschy András, a Servier főigazgatója szerint az emberi (klinikai) próbák még az idén elindulhatnak. Az új vegyület és a róla hírt adó Nature-cikk több más vonatkozásban is egyedülálló – olvasható az MTA honlapján.

Egyrészt ritkaság, hogy e nagy tekintélyű folyóirat ipari gyógyszerkutatási eredményeknek adjon helyt hasábjain. Másrészt nem szokványos, hogy a nemzetközileg színes – brit, francia és ausztrál kutatócsoportok tagjait is felvonultató – szerzőgárda élén magyar tudósok szerepelnek, ráadásul egy olyan intézet, a Servier képviseletében, amelyről viszonylag keveset tud a közvélemény.

Blaskó Gábor akadémikus, az intézet alapító főigazgatója az MTA honlapján olvasható interjúban elmondta, a kutatóintézetben elsősorban szerves szintetikus kémiai gyógyszerkutatói munkát végeznek. Az onkológiai és egyes metabolikus betegségek, többek között a 2-es típusú diabétesz gyógyszereinek kutatása képezi a két főbb terápiás területet, melyen az intézet új gyógyszerjelölt molekulák kutatását és előállítását végzi – áll az MTA közleményében.