2024. március 28., csütörtök

Trump: Eljött a cselekvés órája

Donald Trump tölti be péntek óta az Egyesült Államok elnöki tisztségét. Az ország 45. elnökeként hétfői, első munkanapján már az első rendeletét is közzéteszi. A szigorú biztonsági intézkedések mellett megtartott washingtoni ünnepélyes beiktatását több mint egymillióan kísérték figyelemmel a helyszínen. Sokan tiltakoztak is az új elnök ellen, aki az eskütétel után azt mondta, új korszak kezdődik, amelyben minden téren Amerika érdekei kerülnek előtérbe. Kijelentette: mandátuma alatt ismét erőssé, gazdaggá, biztonságossá és naggyá teszik az országot.

Miénk itt a tér. Az új elnök, miután letette az esküt (Fotó: Beta/AP)

A pénteki eskütétel után a 70 éves Donald Trump az ország legidősebb vezetőjeként költözhetett be a Fehér Házba, ahol négyéves mandátumának első, „teljes értékű” munkanapja hétfőn kezdődik. Munkát azonban megnehezítheti néhány „apróság”. Például az, hogy miniszterjelöltjeinek a többségét még mindig nem fogadta el a Szenátus.

Az új elnök és alelnök, vagyis Trump és Mike Pence látványos beiktatási ünnepségét a Fehér Háztól 2,4 kilométerre található Capitolium (a szövetségi parlament székhelyének) nyugati lépcsőjénél tartották. A szigorú hagyományok szerint lebonyolított ünnepélyes ceremóniával a zökkenőmentes és békés hatalomátadás, egyszersmind a demokrácia jelentőségét igyekeznek ilyenkor hangsúlyozni.

TAPSOLHATOTT A VESZTES

A Fehér Házba érkezésekor Michelle Obama, az immáron ex-First Lady szívélyesen üdvözölte Trumpot. Mellettük Barack Obama (Fotó: Beta/AP)

Az USA két legmagasabb rangú politikai vezetőjét az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke, John Roberts eskette fel négy évre. Elsőként az alelnököt (helyi idő szerint fél tizenkettőkor), majd az elnököt (délben), aki mellett a szlovén származású felesége, Melania is ott állt.

A mindenkori elnök a bibliára tett kézzel mondja el az eskü szövegét. Trump két bibliát is használt: a családit és a „hivatalosat”, amelyet 1861 óta csak ilyen alkalmakkor vesznek elő.

A ceremónián három korábbi és a leköszönő elnök is részt vett a feleségükkel együtt: Jimmy és Rosalynn Carter, Bill és Hillary Clinton, George és Laura Bush, valamint a hatalmat átadó Barack és Michelle Obama. Az ünnepségen tehát a demokrata párti Clintonné is tapsolhatott a republikánus Trumpnak, akitől a tavaly novemberi elnökválasztáson vereséget szenvedett.

Sokan a volt first ladyt tartották biztos befutónak, mégis a politikailag tapasztalatlan, de az üzleti világban a multimilliárdosok közé tartozó ellenfele győzött. A New York-i ingatlanmágnást – nyilatkozatainak olykor durva, alpári hangneme és már-már különc viselkedése miatt – sokan nem kedvelik, sőt megosztó személyiségnek tartják. A pályakezdő elődeihez képest a népszerűsége rekord alacsony, mindössze 40 százalék körüli; még a saját pártjában is bőven akadnak bírálói.

AMERIKA MINDENEKELŐTT

Donald Trump szalutál az őt fogadó tengerészgyalogosnak, midőn feleségével, Melaniával és lányával, Ivankával (balról a második) megérkezett a washingtoni Lincoln Emlékközpontba, ahol az iktatóünnepséget tartották (Fotó: Beta/AP)

A korábbi gyakorlatnak megfelelően a beiktatásra most sem hívtak külföldi politikai csúcsvezetőket. A kormányokat az Egyesült Államokba akkreditált nagykövetek képviselték.

Olyanok is akadtak, akik – a meghívás ellenére – nem mentek ünnepelni. A Kongresszus demokrata párti képviselőinek majdnem egyharmada bojkottálta a rendezvényt.

Az új elnök tegnapi programja már jóval a beiktatási ceremónia előtt megkezdődött. Melania és Donald Trump a Fehér Ház melletti Szent János episzkopális templomban reggeli istentiszteleten vett részt, majd – a hagyományokkal összhangban – Obama távozó elnök és felesége fogadta őket teázásra. Ezután indultak autókonvojjal a Capitoliumhoz, hogy onnan már elnöki párként térjenek vissza a Fehér Házba.

A visszaút előtt Trump (még a Capitoliumnál) beszédet tartott, amelyben a hazája jövőjére vonatkozó elképzeléseit foglalta össze. Kijelentette: új korszak kezdődik az USA-ban, ahol a washingtoni politikai elit kezéből a néphez kerül ismét a hatalom. Külön hangsúlyozta, hogy kizárólag Amerika érdekét tekinti a legfontosabbnak, és nem osztogat pénzt külföldi országoknak. Kilátásba helyezte a hazai gazdaság és infrastruktúra fejlesztését, új beruházások megkezdését, jó munkahelyek teremtését, a közbiztonság javítását és a szegénység elleni harcot. Közös sikert ígért mindenkinek.

A világnak azt üzente: senkire sem kényszeríti rá Amerika akaratát, életformáját. Kifejezte reményét, hogy összefogással sikerül eltörölni a radikális iszlamista terrorizmust. „Az üres beszéd ideje lejárt, eljött a cselekvés órája” – üzente.