2024. március 29., péntek

A hobbija és a szenvedélye a filmezés

Az adai Göblös Péter közel háromszáz kisfilmet készített Adáról és a helybeliekről, majd ezeket közkincsé tette az interneten

Göblös Péter kisfilmjeiben és zenés videoklipjeiben érdekes helyi emberek, történetek, események és helyszínek jelennek meg, többnyire Adáról, Törökfaluról és Moholról. Kezdve a tűzoltóautós leánykéréstől a motorostalálkozón és a sörkollektor gyártásán át a jurtakészítésig, illetve az Engelmann-leszármazottak, köztük Moholy Nagy László lányának, Hattulának vajdasági látogatásáról. A filmeken mindezt különböző nézőpontból láthatjuk, attól függően, hogy biciklin ülve készítette a felvételt, vagy drón segítségével, illetve hagyományos módon interjú formájában takaróképekkel és helytörténeti értékű fotókkal illusztrálva. Göblös Péter szeret kísérletezni a kisfilmjeiben, amelyekben igyekszik alkalmazni az új technikai eszközöket és megoldásokat, és mindent maga készít, a filmezéstől a vágásig, többnyire a saját kamerájával és felszerelésével.

Göblös Péter egyébként tanító, a törökfalui általános iskola osztálytanítója, akinek a filmkészítés nemcsak a hobbija, hanem a szenvedélye is. A 2000-es évek elejétől közel háromszáz kisfilmet és zenés klipet készített. Köztük iskolai és családi videókat, valamint közérdeklődésre is számot tartó különféle riportokat és interjúkat, amelyeket 2007 óta közkincsé tesz, miután feltöltötte a YouTube videomegosztóra saját neve alatt, illetve 2013-tól a Korzó nevű csatornára. A filmkészítés kicsi korától végigkíséri. Gyerekkori kedvtelésként, saját szórakoztatására „rádiós műsorokat” készített lemezjátszó és kazettás magnó segítségével. Később, egyetemista korábban a diplomamunkája alapját képezte egy iskolai kisfilm, amit 2003-ban készített a tornyosi általános iskola diákjaival egy kölcsönkért kamera segítségével. A film Tornyost mutatta be, mégpedig a gyerekek által a helyi emberekkel készített interjúkon keresztül. Zenei klipet is készített a filmhez, amit az adai Ürményi Frigyes vágott össze, mivel akkoriban egy vagyonba került a vágásra alkalmas számítógép.

– Ezután elmentem katonának, majd 2004-től informatikát kezdtem tanítani az adai általános iskolában, ahol minden év végén készítettünk a gyerekekkel kisfilmet, mégpedig hangos képregényt. A diákok kitaláltak egy történetet, megírták a forgatókönyvet. Egy fényképezőgéppel elkészítettem a képeket. Ők az órán megszerkesztették a szövegbuborékot, beleírták a történetet, majd kamerára felmondták a hangot. Mindegyikhez készítettem saját filmet. Volt hogy animációs filmet csináltam gyurmából, két napot dolgoztam vele, hogy félperces kisfilmet össze tudjak hozni. A filmek célja az volt, hogy jót szórakozva begyakoroljuk a szöveg- és képszerkesztést, nekem pedig jó volt a vágás gyakorlásához. Közben megvettem az első kamerámat, és elkezdtem az iskolai eseményeket fölvételezni. Ha valamelyik tanító megkért, hogy a búcsúműsort felvegyem, azt én elkészítettem. Több ilyen filmecskét készítettem, majd 2007-ben regisztráltam a YouTube-ra, ahova feltöltöttem az első filmet. Ez jó lehetőség volt arra, hogy az addigi és a későbbi kisfilmjeimet feltöltsem, mivel utána minden iskolai megmozdulást lefilmeztem – mesélte Göblös Péter, aki megjegyezte, hogy ez az iskolás és családi csatorna, mert később családi videókat is felrakott, azóta is működik, jelenleg 230 ezer megtekintésnél tart.

– A technika is elkezdett fejlődni, és lehetőségem volt arra, hogy olyan számítógépet vegyek, amivel tudok filmet vágni. Megvettem az első kamerámat, ami tudott progresszív HD-ban felvenni, így sokkal jobb minőségű filmet tudtam készíteni. Megtanultam egy új filmvágóprogram használatát. Az egyik ismerősömtől kölcsönkértem egy GoPro-kamerát, amivel Adáról készítettem egy videót. Több helyen készítettem felvételeket, 20 percet vettem fel, amit felgyorsítottam, majd zenés klipként összevágtam. Úgy döntöttem, hogy ennek a kisfilmnek már kellene egy új csatornát csinálni, ami Adáról szólna, ez lett a Korzó. A film végét légi felvétellel szerettem volna érdekesebbé tenni. A repülőmodellező öcsém Varga Rolfhoz irányított, aki szintén modellező, van saját drónja, maga építette. Rolf elkészíti a légi felvételeket a drónnal. Az egész műveletet lefilmeztem, és ez lett a második film, amit felraktam a Korzóra. Az első film nagy sikert aratott. Nagyon tetszett az embereknek, főleg azoknak, akik innen elszármaztak, mert mindenkit visszahúz a szíve Adára. Jólesett nekik látni, hogy milyen Ada, és ezt igyekeztem érdekes formában megcsinálni. Majd jöttek az ötletek, hogy emberekkel kellene riportokat készíteni. Igyekeztem változatos témákat feldogozni. Foglalkoztam az adai mozik történetével, Boldizsár Kornél lovasíjásszal elég sok videót csináltam. A Lovasvölgyben folyamatosak voltak a történések: építettek jurtát, volt szertűzgyújtás, tartottak angoltábort, amihez reklámfilmet készítettem. Egy idő után oda jutottam, hogy engem talált meg a téma. Nem kellett utána menni, hanem jöttek az emberek a történetükkel, vagy megkértek, hogy filmezzek le egy-egy eseményt – közölte Göblös Péter, aki hozzátette, hogy a Korzón közel száz film található, mintegy 120 ezres megtekintettséggel. Kiemelte, hogy a Korzónak, és az ezen keresztül szerzett ismeretségnek köszönhetően sikerült adományokból megépíteniük a nyitott tantermet a törökfalui iskolában, valamint felvenni a kapcsolatot az Engelmann család leszármazottjaival, akik tavaly ellátogattak Adára és a környékére. Köztük volt Moholy Nagy László világhírű képzőművész leánya, Hattula is.

– Ezek a filmek egyfajta emléket állítanak Adának és az adai embereknek. Lehet, hogy 20–30 év múlva valamilyen értéket képviselnek majd, mert jó lesz visszanézni őket. Remélem, hogy ezt még így sokáig tudom és bírom csinálni, és 30 év múlva érdekes lesz ezeket a filmeket újra megtekinteni – mondta a filmezésről. A filmeket teljesen ingyen készíti, bár ez elég költséges hobbinak számít. Folyamatosan fejleszti a saját felszerelését, amihez szerzett stabilizátort a GoPro-kamera számára, vett kompakt kamerát és tükörreflexes fényképezőgépet, amelyet videózásra is használ. Az elmúlt időszakban sok helyi profi videóssal is összehozta a sors, mégpedig Hajnal Gáborral és Simon Zsolttal, akiktől gyakran elkérhette azokat a filmes eszközöket, amelyekkel ő nem rendelkezik. Viszont ezekkel minőségesebb és jobb videókat készíthet, amire az utóbbi időben egyre inkább törekszik.

– Mindig igyekszem valami új technikát vagy megoldást belevinni a filmbe. A Simon Zsolttól kölcsönkért 360 fokos kamerával körbebicikliztem Adát. Ennél a videónál teljesen újra kellett tanulnom a vágást és a feldolgozást. A 360-fokos felvételhez külön programot kellett keresnem, amivel a felvételt összeraktam. Ezt egyébként a Korzó harmadik születésnapjára csináltam, és megtekinthető a csatornán, és ezzel egy olyan felvétel született, amiben a néző dönti el, hogy melyik irányba néz. A Korzót 2013-ban indítottam, és bízom benne, hogy folytatódni fog. Szeretném csinálni, élvezem, vannak ötleteim, bár időm jóval kevesebb, de igyekszem – nyilatkozta Göblös Péter.