2024. március 29., péntek

Az egyezség, az egyezség!”

Ivica Dačić: A szalvétaszegélyre firkantott megegyezés is érvényes, ha rangos tisztségviselők állapodnak meg

Fegyveres és biztonsági erők nem jöhetnek Észak-Koszovó területére – fogalmazott Ivica Dačić szerb külügyminiszter. Hozzátette: a magas szintű megbeszéléseken kötött egyezségeket akkor is be kell tartaniuk a feleknek, ha csak szóbeli megállapodás történt.

– Amikor elnökök, miniszterelnökök, külügyminiszterek tárgyalnak egymással, akkor magától értetődőnek számít, hogy rendelkeznek kellő döntéshozási képességgel ahhoz, hogy megállapodhassanak fontos kérdésekben. Ilyen körülmények között teljesen lényegtelen, hogy szóbeli, írásos, pecséttel hitelesített, vagy szalvétaszegélyre firkantott megegyezésről van-e szó – felelte Dačić arra az újságírói kérdésre, hogy mekkora súllyal bír a szóbeli megállapodás.

Mint ismeretes, a NATO tisztségviselői Brüsszelben azt nyilatkozták egy nappal korábban, hogy a brüsszeli megállapodás, amelyre Szerbia hivatkozik, nem tartalmaz kitételt a koszovói biztonsági erőkre vonatkozóan. A Kosovska Mitrovicára tartó vonattal kapcsolatos incidenssel összefüggésben Szerbia viszont azt állítja, hogy Pristina megsértette az egyezményeket, amikor biztonsági erőket küldött Jarinjére, az adminisztratív átkelőhelyhez.