Forgalomba helyezésekor még széles körben ünnepelték az eurót, ám 15 évvel a 2002-es bemutatkozása után szinte senki sem emlékezett meg a jeles dátumról ünnepi keretek között. Sőt a volt francia gazdasági miniszter már az uniós deviza megszűnését vizionálja. Emmanuel Macron nemrég azt mondta, hogy tíz év múlva – a mai formájában – már meg sem lesz a jelenleg 19 tagú euróövezetben és néhány kívülálló országban hivatalosan használt pénz. Szerinte az euró túlélését csak átfogó reformokkal lehetne biztosítani.
Ebben sokan egyetértenek vele, de a fizetőeszköz jövőjét nem látják sötéten. Sőt a legutóbbi reprezentatív felmérésből az derül ki, hogy az európaiak 56 százaléka tartja jónak az eurót, a 24 évnél fiatalabbaknak pedig csaknem a 68 százaléka.
Az euró létjogosultságát már az induláskor, vagyis a készpénzforgalom kezdetén (2002. január 1-jén) is sokan megkérdőjelezték. Előtte is voltak ugyan bírálatok, ám azokra legfeljebb a szakma figyelt fel. Az euró ugyanis a banki tranzakciókban külön pénznemként már 1999-ben megjelent. Akkor még 11 állam használta az egymás közti kereskedésben.
Az elmúlt másfél évtizedben az euró több hiányosságára derült már fény. Mindazonáltal a világ második legfontosabb tartalékvalutájává vált a dollár után. Ezen a 2008-as válság sem változtatott, amely ugyan alaposan megrengette, mégis sikerült túlélnie a megpróbáltatásokat.
Az eurózóna egységes valutáját ezért, és persze más okokból is, sokan megbízhatónak tartják.
A bírálók azonban azzal vágnak vissza, hogy az euró-pártiak szemet hunynak több, kellemetlen tény fölött. Elsősorban azt nem veszik észre – jegyzik meg időről időre a kritikusok –, hogy a teljes pénzügyi rendszere bizonytalan, s ezért az új válságok is veszélybe sodorhatják. Hacsak a tagországok sietve létre nem hozzák a teljes pénzügyi uniót, azaz a költségvetési és bankintegrációt, aminek azonban még a körvonalai sem látszanak.
Az euró támogatói ugyanakkor az előnyökre igyekszenek ráirányítani a figyelmet. Ezek közül is elsősorban arra, hogy a használóinak – a tagországokba utazva vagy egymással kereskedve – nem kell pénzt váltaniuk, s így az árfolyamok közötti különbségből adódó kockázattal sem kell számolniuk.
A szkeptikusok ezt porhintésnek tartják. Azzal vágnak vissza, hogy az euró valójában csak látszólag szüntette meg az árfolyamkockázatot. Szerintük a valóságban igenis létezik ilyesmi, ráadásul az euró „nemzeti” reálárfolyamából származik, és a társállamok gazdaságai között tapasztalható jelentős fejlettségbeli különbségek miatt alakul ki.
A jelenlegi nagyfokú reálárfolyam-eltérések néhány ország (mindenekelőtt Hollandia és Németország) esetében előnyt jelentenek, mások – elsősorban a kevésbé fejlett országok – számára azonban inkább hátrányosak. Az utóbbiak közül is kirí a sorból Görögország, amelynek az euró inkább veszélyt jelent, mint előnyt. Ezért hallani időnként még mindig azt, hogy a görögök előbb-utóbb kipottyannak az eurózónából.
Persze azon kívül is van élet, mint ezt Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország vagy Románia példája, illetve saját nemzeti valutája igazolja. Dánia és Svédország is ezt az országcsoportot erősíti, nem beszélve Nagy-Britanniáról, amely már nemcsak az euróból nem kér, hanem az EU-ból sem.
