2024. március 28., csütörtök

Volt egyszer egy Újvidék 149.

Téli történet 1.

Az utóbbi években nem nagyon volt példa arra, hogy Újvidéken és környékén huzamosabb ideig a hőmérő higanyszála a fagypont alatt van, és hogy a dermesztő hideg még a különben jól fűtött lakásokban is érezteti hatását.

Hideg van. És fagy. Talán ezért is jutott eszébe a város történetével foglalkozónak rendszeres levéltári kutatásai közben, hogy az emlékezetéből fölsejlő Újvidéki Korcsolyázó Egylet megalakulásának a körülményeit próbálja kideríteni. A téli gondokkal egyszer már ugyan foglalkoztam, és akkor azt állapítottam meg, hogy kevés az olyan fénykép a Városi Múzeum dokumentációjában, amelyen a téli Újvidék látható. A múlt század harmincas éveinek közepéről van egy kékes árnyalású fénykép, amelyen a hóval borított központ látható a Grossinger-féle Gyógyszertárral és a Szentháromság szoborral, az úttestet hó borítja, amelyen nem fiákerek, hanem szánok sorakoznak, amelyek az úton lévő hóban mély nyomokat hagytak. Írtam már a téli fűtési gondokról, a kötelező hóeltakarításról, de arról, hogy hol és hogyan űzték az újvidékiek a téli sportokat, mint amilyen a szánkózás és korcsolyázás, arról nem. Így szinte örömmel láttam az Újvidéki Történelmi Levéltár adatai közt azt a bejegyzést, amely 1859-ben keletkezett, méghozzá egy szigorú, Temesvárból érkező Helytartótanácsi rendeletben, amely arról szólt, hogy a városi hatóság köteles kijelölni azokat a helyeket, ahol a korcsolyázás és a fürdés engedélyezett. Az újvidéki városatyák ekkor úgy döntöttek, hogy ezeket a tevékenységeket csak a Dunán engedélyezik, az úgynevezett „limánokon” pedig, ami mocsaras, vizenyős, bokros terepet jelentett, azt szigorúan tiltani fogja. A következő dokumentum már 1877-ből származik. Szálkás irodai gótbetűkkel írták rá megjegyzéseiket a felsőbb hatóságok az Újvidéki Korcsolyázó Egylet Szabályzatára (Die Neusatzer Eislauf Verein). Ennek a „magánkezdeményezésen” alapuló Korcsolyázó Egyletnek az egyik fő szervezője és a kérvények aláírója, nem más volt, mint a már említett Grossinger család férfi tagja, Grossinger Károly. Majd 1893-ban ismét egy kérvény az Újvidéki Korcsolyázó Egylet Szabályzatának jóváhagyására. A Szabályzatot a városi hatóságok 1893. december 1-jén vették át, amelyet azután Budapestre, a Belügyminisztériumba küldtek, ahol azt a miniszter folyó év december 14-én látott el kézjegyével. A jóváhagyást követően azonban a Péterváradi Katonai Parancsnokságnak is volt beleszólása, hiszen a Hídfősánc közelében lévő területről volt szó.

A Korcsolyázó Egyletnek igen agilis tagsága lehetett, mert pár évvel később, a Hídfősánc és a város „déli belsőségeinek” között, az Örmény töltés és a Hídfősánc közötti területen, ahol különben nyáron csónakáztak, télen pedig korcsolyáztak, a mai Duna parkban lévő tavacska környékének feltöltésével nyert magaslaton, egy „szerény hajlék” fölépítését indítványozták. Ezáltal „a tél folyamán is edzést és egészséget kereső közönségnek könnyen hozzáférhető tornateret” lehetett volna biztosítani – amely „a már kialakított városligeti tó közepén lévő szigeten lett volna”. Ehhez azonban már a tagság nem rendelkezett a szükséges pénzösszeggel, és a hiányzó részt, ami 784 forintot tett ki, a várostól szerették volna megszerezni, aminek „megítélésében” az Egylet titkára, dr. Radosevics György, „a legmélyebben bízott”. Az ötlet ellen a péterváradi székhelyű cs. és k. Műszaki Igazgatóság fejezte ki csak az elégedetlenségét, nyíltan tiltakozva a „városi sétatéren épülendő” Korcsolyázó Egylet épülete ellen. A város azzal védekezett a katonai parancsnokság tiltakozása ellen, hogy az nem városi, hanem magánkezdeményezés, és ez ellen nem nagyon tehet semmit, ha a szükséges papírokat az alapítók beszerezték. 1896-ban a Korcsolyázó Egylet újabb ötlettől vezérelve a korcsolyapálya kibővítésére vonatkozó ötletével állt a városatyák elé. A vizenyős-mocsaras terület lecsapolását követően egy állandó „műjégpálya” kialakítására tett indítványt, amellyel a város csinossága mellett az „egészségi viszonyainak” emelését fogja szolgálni. Ezt a kérvényt már Ambrózy Béla, a Korcsolyázó Egylet, akkori elnöke írta alá.

* Az újvidéki zsidó közösség életével foglalkozó írások, a szükséges levéltári kutatások után folytatódnak.