2024. március 28., csütörtök

Dodik feketelistán

A boszniai szerb politikus nem utazhat az USA-ba

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma, majd az USA bosznia-hercegovinai nagykövete, Maureen Cormack, is megerősítette, Washington a daytoni békeszerződés végrehajtásának akadályozása miatt szankciókat vezetett be Milorad Dodikkal, a boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnökével szemben. Dodik nem tartotta tiszteletben a boszniai alkotmánybíróság döntését, törvényt szegett, és jelentősen veszélyeztette a békeszerződés tiszteletben tartását – indokolták a döntést. A szankciókkal megtiltották az Egyesült Államokba való beutazását, és zárolták az USA-ban lévő vagyonát.

Dodik azzal húzta ki a gyufát az USA-nál, hogy tavaly szeptemberben a boszniai alkotmánybíróság döntésével ellenben megtartotta a RS államiságának napjáról kiírt népszavazást. A referendum megtartását az USA és az EU is ellenezte, Oroszország azonban támogatta. Másodszor történik meg, hogy az USA szankciókat rendel el Dodikkal szemben.

Dodik szerint bosszúhadjárat indult ellene, mert számára a RS érdekeinek nincsen alternatívája. Nem is az USA, hanem azok indították a hadjáratot, akik elveszítették az elnökválasztásokat az Egyesült Államokban – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján. Nézete szerint mindez nem történt volna meg, ha Donald Trump nem hívja meg a beiktatása alkalmából szervezett ünnepségre.

– Mindenekelőtt Cormack asszony bosszúhadjáratáról van szó. Maureen Cormack mindig is félretájékoztatta az USA illetékeseit a Bosznia-Hercegovinában uralkodó állapotokról. Ezért arra kérem Igor Crnadak külügyminisztert, hogy Cormack asszonyt nyilvánítsa nemkívánatos személynek Bosznia-Hercegovinában. Remélem, hogy az USA új államvezetése visszahívja Maureen Cormackot – fogalmazott Dodik.

Aleksandar Vranješ, Dodik tanácsadója meg van róla győződve, hogy beiktatását követően Trump hatályon kívül helyezi a boszniai Szerb Köztársaság első embere elleni szankciókat.