2024. március 28., csütörtök

A magyar hajók órabére 120 euró

A Jégtörő VI. a dályai kanyarban átjárót tört a jégdugón

A Vajdaság Vizei Közvállalat megerősítette, hogy a kedd óta bevetésen lévő két magyar jégtörő hajó egyike a Duna Dálya és Borovo Selo között szakaszában áttörte az ott kialakult 15 méter hosszú jégdugót. A közvállalat értesülései szerint a szóban forgó jégtábla 2 méter vastag.

A jégdugót egyelőre nem sikerült teljesen szétzúzni, vagyis a probléma továbbra sem oldódott meg. Az egyik jégtörő hajónak csupán egy keskeny átjárót sikerült törnie a jégdugón.
Arról már lapunk is tájékoztatott, hogy a Jégtörő VI. és a Jégtörő XI. téves irányból, azaz a jégdugó felső vége felől volt azt kénytelen megközelíteni. Most, mikor egyiküknek átjárót sikerült törnie a jégtáblán, annak alsó vége felől kezdheti meg a bevetést és ezt lehet az érdemi munka kezdetének tekinteni, közölték a közvállalatban.
A jégdugók vastagságával kapcsolatban megoszlanak az információk. Míg a közvállalat két méterről beszél, addig Predrag Marić, a Belügyminisztérium rendkívüli helyzetekkel megbízott részlegének vezetője négy méterről.
Magyarország természetesen nem ingyen bocsátotta rendelkezésre jégtörő hajóit. A szerbiai mezőgazdasági minisztériumban megerősítették, hogy az órabér hajónként 120 euró. Amikor csak felkészülnek a munkálatokra, akkor 77,5 eurót tesz ki hajónként az órabér. Ezek a költségek az összköltségek 25 százalékát teszik ki, mivel a Szerbia, a Horvátország és Magyarország közötti államközi megállapodás értelmében a jégtörés költségeinek 25-25 százalékát Horvátország és Szerbia állják, míg 50 százalékát Magyarország.