2024. március 29., péntek

Lövöldözött egy diák Mexikóban egy amerikai kollégiumban

Tüzet nyitott a társaira és tanáraira szerdán egy 15 éves diák egy Észak-Mexikóban működő amerikai kollégiumban, és három fiatalt és egy tanárnőt megsebesített, majd magára lőtt.

Halálesetről a hatóságoknak nincs megerősített értesülésük, noha a helyi sajtó szerint három ember meghalt. Ezzel szemben Nuevo León szövetségi állam illetékese azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy három kórházban ápolt sebesült állapota nagyon súlyos.

"A jelek szerint a tanárnő ellen irányult a támadás" - mondta Aldo Fasci, a tagállami kormányzat biztonsági szóvivője.

Az incidens a Monterrey város peremén lévő (középiskolai) Északkeleti Amerikai Kollégiumban történt. A merénylőről azt közölték, hogy depresszió miatt pszichiátriai kezelés alatt állt. Az még nem derült ki, hogy öngyilkos akart-e lenni, vagy véletlenül sebesítette meg magát a torkán.

A szóvivő szerint a diák otthonról vitte magával a fegyvert. Az illetékes az eset nyomán azt szorgalmazta, hogy ismét vezessék be a diákok táskáinak átkutatását az iskolákban. Ilyen intézkedést egyszer már bevezettek, de azután a szülők tiltakozása miatt eltörölték.

Mexikóban nagyon szigorúak a fegyvertartási szabályok, nagyon nagy problémát jelent viszont a fegyvercsempészet és az illegális fegyverkereskedelem.