2024. március 28., csütörtök

Ravaszdik a csapdában

Adán két rókát fogtak egy hónap alatt

Az elmúlt hónapokban Ada és Mohol külterületein gyakran bukkantak föl éhes rókák, és meg-megdézsmálták a baromfiudvarok és -ólak szárnyas népét.

A lakott területek szomszédságában, a bokros, gazos, nádas területeken, a csatornapartokon, valamint a Tisza közelében is elszaporodtak a rókák, sőt már a temetőkbe is bemerészkednek. Az ember közelében könnyű prédára számíthatnak. Amint arról lapunk december elején beszámolt, az adai önkormányzat beszerzett öt rókacsapdát, amelyeket a polgárok egy-egy hétre díjmentesen kölcsönvehetnek a helyi állatorvosi állomáson (064/255-6757). Az eltelt egy hónapban két lompos farkú került csapdába. A rókák több esetben próbálkoztak, hozzájutottak a ketrecbe helyezett csalétekhez a ketrec rácsozatán keresztül anélkül, hogy bebújtak volna a csapda másik végén.

A napokban összefutottunk Bárány Attila állategészségügyi technikussal, aki éppen egy átalakított rókacsapdát pakolt be a gépkocsijába.

– Eddig két rókát sikerült csapdával megfogni, akár több is belekerülhetett volna, de megtörtént, hogy a csapda végébe zárt csalétekhez hozzá tudott jutni a ravasz róka. A csapda rácsozatának nyílásán befért a róka lába, és a karmaival darabokban kiszedte a csalit. Ezért átalakítottuk a csapda végét, a kisebb rácslukakon nem tud hozzáférni a csalétekhez, így nagyobb az esélye, hogy bemegy a kibiztosított csapóajtón át a ketrecbe, ahol rálép a kioldószerkezetre, így mögötte leszalad a fémajtó, és foglyul ejti a vörös bundást. A lakott területekre bemerészkedő rókákkal szemben nem alkalmazhatunk lőfegyvert, ezért döntöttünk a csapdázás mellett, ami igazolta az elvárásainkat. Csapdázni azonban csak olyan helyen ajánlatos, ahol a csapdát bérlő polgárok ügyelni tudnak a szerkezetre, nehogy lába keljen. Aki csapdát kölcsönöz, gondoskodnia kell annak biztonságos kihelyezéséről, mert ha elveszik, meg kell térítenie az árát. Ha macskát fog a csapda, azt ki kell engedni, amennyiben kutya megy bele, megvizsgáljuk. A kóbor ebek menhelyre kerülnek, de ha a chip alapján megtaláljuk a gazdáját, visszaadjuk neki. A befogott rókákat a szabadkai állategészségügyi intézetbe továbbítjuk, ahol megvizsgálják, nem veszett-e – mondta az állatorvosi technikus.

A róka nyers hússal vagy élő állattal csalizható be, de a halat is kedveli. Ha a ravaszdi rákapott a baromfira, akkor galambot vagy kisebb tyúkot érdemes a csapdába rakni, ami felkelti a portyázó róka érdeklődését.