2024. március 28., csütörtök

Az utak jók, a járvány lecsengett, meleg van

Rendben megkezdődött tegnap a második félév a vajdasági általános és középiskolákban

– A központi épületben és a kihelyezett tagozatokban is rendben megkezdődött a második félév, az influenzajárvány egyik hulláma már lecsengett, emiatt nincsenek hiányzások. Persze most, hogy a diákok visszakerülnek a közösségbe, elő szokott fordulni egy újabb megbetegedési hullám. A minisztérium írásban utasította is az iskolákat, így minket is, hogy ha sok a hiányzó tanuló, akkor vegyük ezt figyelembe, és módosítsuk a dolgozatírások, ellenőrzőírások dátumát. Korábban is így tettünk, de szerencsére erre alig akadt példa – tudtuk meg Urbán Zsuzsannától, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola igazgatójától, aki elmondta, az útviszonyok is jók, a diákok el tudnak jutni az iskolába, és a fűtés is rendben van, ott is, ahol gázzal és ott is, ahol szilárd tüzelőanyaggal fűtenek.

Mint hallhattuk, a nyolcadikosok kisérettségire való felkészítése is folytatódik a második félévben, a pályaválasztás megkönnyítésére pedig idén is szerveznek börzét, ahol a zentai és a környékbeli középiskolák mutatkozhatnak be. A tervek szerint márciusban kerül sor a bemutatkozóra a November 11. iskolarészlegben, ahol minden középiskola külön tanteremben várja majd bemutatkozójával az érdeklődő nyolcadikosokat és a szüleiket.

A szabadkai Október 10. Általános Iskolában Romić Gizella igazgató elmondta, a hiányzások most náluk sem jellemzőek, az első félév végéhez képest, amikor megtörtént, hogy egy-egy osztálynak akár a 70 százaléka is hiányzott betegség miatt, most sokkal jobb a helyzet. Az épületet gázzal fűtik, pénteken már be is kapcsolták a rendszert, hogy mire megérkeznek a diákok, átmelegedjen az épület. Az iskolába vezető utak is járhatóak, az iskolaudvar azonban helyenként még jeges, így – mivel az ipari só még nem olvasztotta fel – az alsósokat a biztonságuk érdekében tegnap még nem engedték ki a nagyszünetben.

A második félévben több szünet is lesz a tanításban: január 27-e, Szent Száva napja munkanap lesz, tanítás nélkül, február 15-én és 16-án, az államiság napján két nap szünet következik, majd a tavaszi szünet április 13-tól 17-ig tart, valamint május elseje és másodika is ünnepnap lesz.

A 2016/2017-es tanév a nyolcadikosok számára május 30-án ér véget, a többi általános iskolás számára pedig június 13-án, a gimnáziumok végzősei május 23-ig ülnek a padokban, a három- és négyéves középiskolák végzősei május 30-áig, a többi középiskolás diák pedig június 20-áig megy iskolába.