2024. április 19., péntek
KÖZÉP-BÁNÁT

Minden hetedik számla zárolva van

A közép-bánáti körzetben 889 vállalati, illetve vállalkozói számla van zárolva, ami az összesen bejegyzett 5846 gazdasági szubjektum 15,2 százalékának felel meg. Vagyis a körzetben minden hetedik számlát zárolták. Ezeket az adatokat a Nagybecskereki Körzeti Gazdasági Kamara közölte.
Momčilo Nikolčić, a kamara szakmunkatársa elmondta, hogy a számlaszámokon kimutatott hiány összértéke 3,4 milliárd dinár. Az összes zárolt vállalati számla közül 303 egy éven keresztül fizetésképtelen volt, 586 esetben pedig ez több mint egy éven keresztül volt jelen.
Összehasonlítva a vállalatok tavaly szeptemberi, valamint a decemberi kimutatást, 2,1 százalékkal lett több zárolt számlaszám, a negatív szaldó viszont 6,1 százalékkal növekedett. A vállalkozók esetében ezek a számadatok az év utolsó negyedében sokkal rosszabbak: a 356-ról 404-re (13,5 százalék) növekedett a zárolt számlák száma, a negatív szaldó pedig 119 millió dinárról 138 millióra (16 százalék) emelkedett.
Ugyancsak gondbaejtő, hogy rendkívül magas azoknak a számláknak a száma, melyek egész éven keresztül zárolva vannak, és hogy számuk folyamatosan emelkedik. Jelenleg minden tizedik számla már több mint egy éve zárolva van.