2024. március 28., csütörtök

Lemondott Apatin község elnöke

Mindössze hét hónappal kinevezése után lemondott tisztségéről Radivoj Sekulić, Apatin község elnöke. Távozását személyes üzleti terveivel indokolta.
A Radio Dunavnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy megtiszteltetés volt számára az apatini községi képviselő-testületének élén állni, mivel az elmúlt esztendőben jelentős eredményekkel büszkélkedhet a község. Sikerült befejezni a kikötő évtizedek óta húzódó projektumát, elérni a költségvetési 100 millió dináros megtakarítást, illetve számos egyéb projektumot elindítani, amelyek további beruházásokat és munkahelyeket hoznak Apatinnak. Mint mondta, olyan energikus és ötletgazdag utódnak kell helyére kerülnie, aki fejlődőképes életkörnyezetté teszi a várost. Ehhez adott az összehangolt csapat, a helyettese és segédjei, az önkormányzat alkalmazottai, akik az ő munkáját is segítették.
Sekulić elvetette, hogy lemondásának politikai háttere van, hangsúlyozva, hogy kinevezésétől kezdve jó viszonyban áll apatini, tartományi és köztársasági párttársaival (Szerb Haladó Párt).
– Lemondásomnak semmi egyéb indoka nincsen, mint a személyes gazdasági terveim. Munkatársaimnak már hónapokkal ezelőtt jeleztem, hogy nem maradok ezen a tisztségen, de akkor úgy mértük föl, hogy távozásom nem lenne hasznára a folyamatban lévő, a község jövőjének megalapozását szolgáló projektumoknak. Most elérkezettnek látom az időt, hogy a vállalásaim befejeztével megtegyem ezt a lépést – mondta.
Radivoj Sekulić utódját a községi képviselő-testület választja meg.