2024. március 28., csütörtök
CSANTAVÉR

Egészségmegőrző vizsgálatok

A szabadkai Közegészségügyi Intézet, a Vöröskereszt szabadkai szervezete és a Szabadkai Egészségházak az idén is folytatja egészségmegőrző akcióját, melynek keretében különféle vizsgálatokat végeznek a környező falvakban.

Az akciót immár hetedik éve szervezik meg azzal a céllal, hogy a Szabadka környéki településeken élők körében népszerűsítsék az egészséges életmódot és mozgósítsák a helyieket, hogy ellenőriztessék egészségüket.

A csapat kedden Csantavérre látogat, ahol 8 és 11 óra között a helyi közösség épületében várják a polgárokat. Az akció keretében vérnyomás-, vércukor- és vérzsírszintmérést, illetve magasság-, testsúly- és testtömegindexmérést is végeznek. A dohányosoknál megmérik a kilélegzett levegő szén-monoxid értékét és tanácsokat adnak, hogyan lehet leszokni a dohányzásról, emellett az egészség megőrzésére vonatkozóan is hasznos tanácsokkal látják el a polgárokat.

A Vöröskereszt önkéntesei a Hunyadi János Általános Iskolában tartanak előadást az emberkereskedelemről az 5–8. osztályos tanulóknak szerb nyelven, valamint a 7-8. osztályos tanulóknak magyar nyelven.