2024. március 28., csütörtök
CSELGÁNCS

Szecsei Viktor a bajnok

A magyarkanizsai Partizan KOT cselgáncsozói eredményesen szerepeltek az idősebb pionírok korosztályában az év végén befejeződött Euroliga nemzetközi cselgáncsversenyen, amelyet négy helyszínen rendeztek meg.

Az első fellépésre Aradon került sor, ahol Szecsei Viktor (66 kg) a harmadik helyezést érte el három győzelemmel és egy vereséggel, a második fordulót Szabadkán rendezték meg, ahol a második helyen végzett három győzelemmel és egy vereséggel. A harmadik versenyt Szegeden, a negyediket pedig Eszéken rendezték meg, Szecsei mindkettőn megszerezte az első helyet, s a négy verseny összesítése alapján az első helyen végzett.

A Partizan KOT tagjai közül ezenkívül még két cselgáncsozó is sikeresen teljesített ezen a versenyen. Tandi Áron (38 kg) Szabadkán és Eszéken is a második lett, míg Pörzsölt Ákos (42 kg) Szegeden és Eszéken is a harmadik helyet szerezte meg, Aradon pedig ötödik lett.

A magyarkanizsai Partizan KOT cselgáncsozói az elmúlt évben sikeresen szerepeltek a hazai bajnokságokon, hazai és külföldi nemzetközi tornákon. Az országos bajnokságon a fiatalabb pionírok korosztályában két érmet, míg az idősebb pionírok korosztályában négy érmet sikerült szerezniük. Ezenkívül cselgáncsozóink eredményesen teljesítettek a tartományi és az iskolai bajnokságokon is. Magyarkanizsán klubunk tavaly sikeresen megrendezte a tartományi bajnokságokat három korosztályban, a már hagyományos nemzetközi Branko M. Dragić-emléktornát, a cselgáncstábort és az évzáró Mikulás-kupát. Versenyzőink részt vettek az Óbecsén, Belcsényben, Temerinben és Versecen rendezett tornákon, valamint Franciaországban, Romániában, Boszniában és a már említett Euroliga-versenyeken. A klub három helyszínen, Magyarkanizsán, Oromon és Oromhegyesen tevékenykedik, jelenleg több mint ötven regisztrált versenyzője van a kezdőktől a felnőtt korosztályig. A klub a jövőben is nagy hangsúlyt fektet a tömegesítésre, de mivel sok gyerek az általános iskola befejezése után máshol folytatja középiskolai tanulmányait, hiányukat nagyon nehéz pótolni. Mi az idén is folytatjuk az eddigi munkát, aminek szerves része a gyerekeknek a közösségi életre, a sport szeretetére való nevelése, megrendezzük a hagyományos tornáinkat, szeretnénk minél több versenyre eljutni, és azokon eredményesen szerepelni – mondta Pörzsölt Attila, a magyarkanizsai Partizan KOT Cselgáncsklub elnöke.