Szeretem a kihívásokat

Az újvidéki Mihajlo Pupin Villamossági Középiskola elvégzése után két évig hiába kerestem aktívan munkát, de utána sem tétlenkedtem, hanem huszonegy évesen megszereztem a C és az E kategóriás járművezetői engedélyt. Másfél évig egy hazai cégnél dolgoztam kamionsofőrként a nemzetközi áruforgalomban, Szerbiából Horvátországba, Macedóniába, Bulgáriába jártam, majd Törökország és Németország között ingáztam. Mivel nem tudtunk megegyezni a főnökkel, felmondást adtam be. Egyik kollégám azonban, aki kiment Szlovéniába, hívott engem is. Megpróbálom – gondoltam –, ha nem tetszik, mindig haza tudok jönni Pirosra. Mivel azonban elégedett vagyok, maradtam a szlovéniai cégnél. Pillanatnyilag Ausztria és Olaszország között járkálok, legtöbbször Szlovénián keresztül, a hétvégeket azonban Ljubljanában töltöm.

RÁFÁZHATTAM VOLNA A MENEKÜLTEK MIATT

A munkát nem lehet könyvből megtanulni. Szebbnél szebb helyeken jártam, amelyeket le is fényképeztem. Első utam Spanyolországba és Portugáliába vezetett, utána Ausztriába, Németországba és a Benelux-államokba (Hollandia, Belgium és Luxemburg), majd Angliába és Írországba fuvaroztam. Nem szeretem a hideg telet. Spanyolországot kedvelem, mivel ott mindig tíz fok fölött van a hőmérséklet. Mégha ugyanaz a reláció, akkor sincs két ugyanolyan napom. Élvezem, hogy néha hajnali kettőkor indulok, máskor meg reggel nyolcig alhatok a kamionban, a két kényelmes, kétméteres ágyban, a benzinkutak biztonságos parkolóján.

A mostani kamion vadonatújan került hozzám, azóta csak én vezetem. Két év alatt több mint 330 ezer kilométer tettem meg vele, és ha minden rendben van, akkor naponta, nyílt úton 9 óra alatt 600–700 kilométert teszek meg. Függ a forgalomtól, és attól, hogy útközben van-e baleset. Megtörtént, hogy 9 óra alatt csak 200 kilométert haladtam, mert München körül dugóba kerültem. A tehergépkocsi új, ha mégis kilyukad a gumija, jön a szerviz és elhárítja a bajt.

A cégen belül mi, sofőrök úgy összetartunk, mint egy család. Telefonon halljuk egymást, megbeszéljük a dolgokat, kisegítjük egymást. Szerencsére még úgy nem szorultam be sehová, hogy emelővel kelljen kiszedni, de már voltak húzós helyzetek. Olaszországban, Nápoly szűk utcájában például olyan közel hajtottam az erkélyhez, hogy a hölgy rárakta a kezét a pótkocsi tetejére.

Néhány évvel ezelőtt egyik angliai utam során találtak három menekültet bent, a pótkocsiban. Valószínűleg éjjel, amíg aludtam, Belgiumban kivágták a tetőt, bemásztak, és belülről bevarrták horgászzsinórral. Ahogy álltunk sorban, vártuk a kompot, amely átjár Angliába, a kamionok között az egyik idomított kutya jelezte, hogy van valami/valaki bent. Kinyitottam a kamion hátulját, a két rendőr pedig felmászott és kiszedte a menekülteket. Ha csak az egyik menekült azt állította volna, hogy pénzt vettem el tőlük, négy hónap börtön nélkül nem úsztam volna meg.

Vannak időhöz szabott fuvarok, amikor pontos órában kell elvinni az árut, ha késünk, valakinek ki kell fizetni a késedelmet. A legtöbb áru szállítása azonban nincs pontos időhöz kötve, csak az van meghatározva, melyik nap kell odaérni. Leginkább a munkások targoncával vagy kézzel rakják ki a szállítmányt. Általában annyi a dolgom, hogy felügyeljem a kirakodást-berakodást, és odafigyeljek arra, milyen árut veszek át. Ha valami megsérült, azt lefényképezem, és szólok, hogy adjanak helyette másikat.

MARHAPAPRIKÁS LJUBLJANÁBAN

Hajnalban unalmas, amikor az autópályán még sehol senki. Gyümölcsöt, sós pálcikát rágcsálok, ezzel is múlasztom az időt. Mivel a kamionban van kihangosító, nem kell kézben tartanom a telefont, útközben nyugodtan beszélgethetek mobilon a kollégákkal anélkül, hogy valakit veszélybe sodornék.

Szellemileg kimerít a munkám, ezért a legfontosabb a rendszeres táplálkozás. Sokan sebtében csak száraz ételt esznek, lusták főzni maguknak. Én ügyelek arra, hogy télen szénsavas italok helyett rostos gyümölcslevet igyak. Itthonról viszek nem romlandó, száraz húsárut, a főtt ételt pedig elkészítem hétvégén, amikor van időm: ha hideg van, a kabinban, ha pedig meleg van, akkor kint, hogy ne szívja be az ételszagot a kárpit. Van három és fél kilós gázpalackom, azon főzök levest, sütök húsfélét. Ehetnék az étteremben, de ha egész hétvégém szabad, s parkolón vagyok, akkor ezzel is el lehet tölteni néhány órát. Legalább három-négynaponta főzök magamnak levest. Az önálló életre már gyerekkoromban felkészítettek dolgozó szüleim. Ez jól is jött, mert most nem okoz gondot a főzés, a mosást elintézem a mosodákban. Nem vagyok válogatós, de a hazai ízeket kedvelem a legjobban.

Hétvégén együtt vagyunk, barátkozunk a kollégákkal Ljubljanában, a kis cégünk székhelyén. Amikor marhapaprikást főzök, megérzik az illatát. Csak tányért hozzatok, és gyertek – invitálom ilyenkor őket. A középkorú főnökünk korrekt velünk szemben. Hétvégén, amikor ott vagyunk, eljön értünk, kimegyünk kávéra, pizzára barátkozunk. Szlovéniában egyébként rengeteg szerb ajkú sofőr, nemzetközi fuvarozó van az egykori Jugoszlávia területéről.

Minden második hétvégén hazajárok, a nyári szabadság jó két hétig, a téli pedig a katolikustól a pravoszláv karácsonyig tart.

A KANDÚR IS VÁR

Amikor a kamion meg van rakva, csúszós úton is lassan halad. Akkor van gond, amikor üres, és nincs a teher, amely a tengelyt a földhöz nyomja. Egy osztrák faluban, a cég udvarában lerakodtam, aztán nem tudtam kijönni, mert lefagyott az udvar. Hoztak egy traktort, amely lassan kivontatta a teherautót. Városokban nem szokott ilyen gondom lenni, mert rendszeresen tisztítják, sózzák az utakat, szinte száraz utakon közlekedünk.

Úgy tervezem, hogy öt munkaévet dolgozom Szlovéniában, hogy valamilyen külföldi alapnyugdíjam legyen, és utána megkaphatom a szlovén személyi igazolványt. Azután meg majd meglátjuk...

Az első naptól kezdve élveztem a szüleim támogatását, habár tudom, hogy minden egyes induláskor féltenek. Amikor újra hazatérek, megvan a nagy öröm, még a kandúrom is vár rám.