2024. március 28., csütörtök

Kézilabda volt, van…

A Topola Kézilabda Klub várja felsős lányok jelentkezését

Topolyán nagy hagyománya van a kézilabdának. Az első női kézilabdacsapat, amely még a sportág nagypályás változatát játszotta, 1923-ban alakult meg, és annak ellenére, hogy csak néhány évig volt aktív, belgrádi csapatokkal is sikeresen vette fel a harcot. A topolyai kézilabda megkerülhetetlen szereplője Sörfőző Károly, aki Gomboson kezdett el edzősködni, de több évtizede városunkban tevékenykedik, és újabban az ifi lánycsapatot edzi. Vele beszélgettünk a kézilabda múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

– A kézilabda, amit ma is játszunk, 1958-ban került Topolyára, a Zágrábban tanuló egyetemisták hozták ide az első labdát és alapítottak férficsapatot, a hatvanas évek elején pedig női csapata is lett a városnak. A csapataink leginkább a vajdasági ligában szerepeltek, elsősorban a nők tudták tartani folyamatosan a magas színvonalat, a férfi csapat többször megfordult az alsóbb osztályokban is. A női csapat szerepelt a második ligában is, a kilencvenes évek szövetségi ligájában játszottunk többek között Banja Luka és Pélmonostor (Beli Manastir) csapatával is. A játékosok közül mindenféleképpen ki kell emelni Visontai Évát, Sörfőző Sárát és Uzsvár Erzsébetet. A csapatokat kezdetben Egységnek hívták, majd mindkét csapat felvette a szponzor, a Május 1. építőipari vállalat nevét, ezután a női csapat támogatót váltott, és Topola Univerzalnak hívták. Amikor az említett cégeket privatizálták, megszűnt a támogatás, és ez rányomta a bélyegét a klub munkájára is. Azóta a község pénzel bennünket. Szegényesen élünk, de a kézilabda mindig is „prolisportnak” számított Topolyán, inkább a munkásfiatalok játszották – mondta Sörfőző, aki arra is kitért, hogy a férficsapat a nyolcvanas évek végén megszűnt, annak ellenére, hogy Fodor Géza, aki az utolsó tíz évben vezette a csapatot, mindent megtett a fennmaradás érdekében, míg többek között az anyagiak hiánya miatt egy ideje nem szerepel a bajnokságban a női csapat sem, amelynek legendás vezetője, Soós János emlékére minden évben megszervezik a Soós János Emléktornát.

– A kézilabda teremsport, és jelen pillanatban Topolya községben nincs megfelelő termünk – folytatta Sörfőző. – Betonpályán már nem kézilabdáznak. Amikor a második ligában szerepeltünk, kénytelenek voltunk utazni, és a hazai meccseinket Bajmokon játszottuk.

Ami az utánpótlást illeti, el kell mondanunk, hogy Sörfőző a nyolcvanas években kezdett el foglalkozni a fiatalokkal. Azóta sok játékost vezetett be a kézilabdasport rejtelmeibe. Az utánpótlás-nevelés folyamatos volt, azonban a 2016-os évben oda jutott az egyesület, hogy már a megszűnés veszélye fenyegette, ugyanis a lányoknak nem volt hol edzeniük. A jelenlegi tanévben azonban újjáalakult a csapat, és a helybeli gimnázium felújított tornatermében újra elkezdődtek az edzések. Igaz, hogy jelenleg még nincsenek kapuk, de egy szűk keretre való játékos már megkezdte az edzéseket. Ha minden összejönne, tudtuk meg Sörfőzőtől, akkor szeptembertől tudnának szerepelni valamely bajnokságban.

A Topola Kézilabda Klub továbbra is várja felsős lányok jelentkezését a 063/110-90-24-es telefonszámon. Az edzések időpontja hétfőn és szerdán 17 óra 30 perc.