2024. április 19., péntek

Barbara apja tiltakozást szervez

Tudni szeretné az igazságot lánya eltűnéséről

A másfél hónapja eltűnt zentai Vitéz Barbara édesapja, Vitéz Endre holnap, szerdán délután három órára a városháza előtti Fő térre tiltakozó összejövetelre hívta meg a rokonokat, barátokat, ismerősöket, mindazokat, akik egy kicsit is a szívükön viselik a 15 éves diáklány sorsát. Az elkeseredett apa ezzel a tiltakozó összejövetellel szeretné felhívni a közvélemény és a hatóság figyelmét lánya tragédiájára, amelynek hivatalos verzióját a szülők sehogyan sem tudják elfogadni, sok kérdésre mind a mai napig nincs válasz.

Az apa továbbra sem tudja elfogadni, hogy Barbara egyszerűen megcsúszott, és a Tiszába veszett nyomtalanul. Mint elmondta, a nagykikindai rendőrségtől nem kapott választ több aggasztó kérdésre, amelyek nem hagyják azóta sem nyugodni. Reméli, hogy a tiltakozó megmozdulással sikerül elérni, hogy fogadja őt Nebojša Stefanović belügyminiszter. Ettől a találkozótól azt várja, hogy végre közöljék vele a lánya eltűnésével kapcsolatos teljes igazságot.

Vitéz Endre december 27-én járt a nagykikindai körzeti rendőrparancsnokságon, ahol a nyomozást vezető rendőrfelügyelő közölte vele, hogy Barbara valóban a Tiszába esett, és eltűnt a jeges vízben. A felügyelő szerint az események úgy zajlottak le a tragédia napján, ahogyan azt az eltűnt lány társaságában volt két fiú a nyomozás során a vallomásában nyilatkozta, és ezt támasztotta alá a poligráfos vizsgálat is.

A városi térfigyelő kamerákon látható felvételeket sem mutatták meg az elkeseredett apának, a névtelen levél, amely a lány megerőszakolásáról és elrablásáról szól, a rendőrség álláspontja szerint nem más, mint egy beteg elme irománya. Mivel másfél hónap intenzív keresés után sem került elő Barbara holtteste, az elkeseredett apa egyre inkább meg van győződve róla, hogy a lánya nem veszett a Tiszába, mert ennyi idő alatt már megtalálták volna.