2024. április 19., péntek

Sportturizmus és gyógyfürdő

Számos kiaknázatlan lehetőséggel rendelkezik a város

Szabadka legnagyobb gazdasági potenciáljai között szerepel az idegenforgalom, melyet még koránt sem aknázott ki a város, de évek óta dolgoznak azon is, hogy minél több új befektető érkezzen hozzánk, ezáltal új munkahelyek nyílnának meg. Az önkormányzat több fejlesztési terven is dolgozik, melyek ezt a célt szolgálják, és a nemzetközi kapcsolatok révén is több projektum valósul meg.

Srđan Samardžićot nemrégiben nevezték ki a Városi Tanács idegenforgalommal, beruházásokkal és nemzetközi kapcsolatokkal megbízott tagjává, akit a turizmusban rejlő fejlesztési lehetőségekről, a tervezett beruházásokról, valamint a testvérvárosokkal való együttműködésről kérdeztük.

A Palicsi-tó  (Fotó: Gergely Árpád)

A Palicsi-tó (Fotó: Gergely Árpád)

– Szabadka idegenforgalmában számos kiaknázatlan lehetőség van, melyeken aktívan kell dolgoznunk például a palicsi főterv megvalósításával, valamint szeretnénk a városban lévő turisztikai kínálatot is bővíteni. A jelenlegi turisztikai kínálat alapját az üzleti és hétvégi turizmus képezi, nagy szerepet kap a gasztronómián és borkultúrán, valamint a különféle rendezvényeken alapuló idegenforgalom, és persze a konferenciaturizmus, ugyanakkor a spa és wellness, valamint az öko- és egészségturizmus iránt is van érdeklődés. A jövőben mindenképpen nagyobb hangsúlyt kell fektetni a gyógyfürdőkre, fejlesztenünk kell a falusi turizmust annak minden specifikumával egyetemben, és a sportturizmust, különösen a vízi sportok terén – mondta el a tanácsos, hozzátéve, az önkormányzat az előző periódusban már megkezdte a turizmus fejlesztését, így a Német Fejlesztési Bankkal közösen valósul meg a Palicsi-tó és a Ludasi-tó biodiverzitásának megőrzését célzó projektum, melynek keretében dolgoznak a szennyvízcsatorna-hálózat építésén és az utcák aszfaltozásán. A cél, hogy a tavak 3-as és 4-es szektorában elérjék a természetes állapotokat, megújítsák a biodiverzitást és növekedjen a turizmusból befolyó bevétel. A jövőben szeretnék fejleszteni a spa- és sportturizmust, és dolgoznak azon, hogy találjanak befektetőt a gyógyfürdő kiépítésére, illetve ezzel párhuzamosan kiépüljön a szükséges infrastruktúra Palics és Ludas környékén.

– Szabadka igencsak előkelő helyen szerepel a befektetők célállomásainak listáján, ezt a nagy számú külföldi vállalat beruházásai bizonyítják. A város évek óta arra törekszik, hogy az adminisztráció gyors és hatékony legyen, a beruházásokhoz kedvező feltételeket teremtsünk, korrekt infrastruktúrát és megfelelő munkaerőt kínáljunk fel. Az újabb beruházók idevonzása érdekében tovább bővítjük az ipari övezetet és az infrastruktúrát, Bogdan Laban polgármester pedig létrehozta a Beruházási Titkárságot, hogy az érdeklődő befektetők egy helyen megkapjanak minden szükséges információt a helyi lehetőségekről és a szabadkai befektetésben rejlő előnyökről. Ezzel párhuzamosan a középiskolákkal együttműködve indult egy oktatási projektum is, melynek keretében a külföldi vállalatok igényeivel összhangban a tanulók hiányszakmákat tanulhatnak ki, és az iskola befejezése után nemcsak gyakorlati tudással rendelkeznek majd, hanem lehetőségük van munkát is vállalni.

A tanácsostól megtudtuk, jelenleg is több komoly befektető érdeklődik városunk iránt, s remélhetőleg hamarosan már konkrét eredményekről számolhatnak be, és tovább bővül az ipari övezet. Hamarosan lezárul a Lidl beruházási projektuma, a Continental vállalat a termelés bővítését, ezáltal új munkahelyek megnyitását tervezi, valamint elkészült még egy csarnok a kisbajmoki ipari övezetben, melyet az önkormányzat és a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság finanszírozott.

Szabadka szoros együttműködést valósít meg több országgal is, így Magyarországgal, Horvátországgal, Olaszországgal, Szlovéniával, Romániával, Csehországgal és Fehéroroszországgal, s több várossal kötött testvérvárosi megállapodást, amelyekkel több területen is egyenrangú partner lehet az együttműködés során, például a vízkezelés, az intézmények munkája, a kis- és középvállalkozások támogatása, a kommunális szolgáltatások, szállítás vagy turizmus területén. A nemzetközi együttműködés keretében a város számos EU-s projektumban vesz részt, jelenleg folyamatban van a Balkans and Europe Together nevet viselő projektum, melyben 19 ország vesz részt, ezen kívül most veszi kezdetét egy Duna menti transznacionális projektum, melynek témája a szecesszió és az Europe for Citizens – tófesztivál is, ahol az európai tavak hálózata kapja a főszerepet, mely azzal a céllal alakult Olaszországban, hogy az európai tavak megőrzése nagyobb figyelmet kapjon, s ebbe a Palicsi-tavat is bekapcsolták, továbbá mint a tanácsos hozzátette, folynak a megbeszélések Kecskeméttel és Bajával, valamint Horvátországgal közös projektumok kapcsán is.

Nyitókép: A Palicsi-tó (Fotó: Gergely Árpád)