2024. március 29., péntek

A borászati fortélyok iskolája

A futaki Mezőgazdasági Középiskolában fellendülőben a szőlőtermesztés és a borkészítés

A futaki Mezőgazdasági Középiskolában igen magas szintű oktatói tevékenység zajlik. A tanulók a mezőgazdaság számos ágazatával ismerkedhetnek meg, az állattenyésztéstől, növénytermesztéstől kezdve a növényvédelmen keresztül egészen a gyümölcsészetig. 2005 óta a mezőgazdasági technikusi irányzaton magyar nyelven is folyik az oktatás, ahol a diákok elméleti, valamint gyakorlatban is könnyen hasznosítható tudást szerezhetnek.

A futaki Mezőgazdasági Középiskolában jártunk (Ótos András felvétele)

A futaki Mezőgazdasági Középiskolában jártunk (Ótos András felvétele)

Ezt bizonyítja, hogy a középiskolában fellendülőben van a szőlőtermesztés és a borászat. A valamivel több, mint fél hektár területen elhelyezkedő szőlőültetvényt négy éve telepítették, amelynek termése biotermesztésből származik. A szaktanárok, Erdősi Ritz Renáta, valamint Zoran Gojković, és a diákok kitartó munkájának köszönhetően az iskola borpincéjében elkészült a termerini Vince-napi nemzetközi borversenyen ezüst éremmel kitüntetett vörösbor, valamint a bronzérmes fehérbor. Az elért eredmények a diákokat és tanáraikat egyaránt arra ösztönzik, hogy 2017 januárjában ismét benevezzenek az említett borversenyre.

Erdősi Ritz Renáta, gyümölcsészeti és szőlészeti szaktanár (Ótos András felvétele)

Erdősi Ritz Renáta, gyümölcsészeti és szőlészeti szaktanár (Ótos András felvétele)

Az iskola borpincészetének kínálatából (Ótos András felvétele)

Az iskola borpincészetének kínálatából (Ótos András felvétele)

– A szőlősben két szőlőfajta dominál: a fehér borszőlőfajta, a világszerte ismert Sauvignon, valamint a vörös borszőlőfajta, a Cabernet Sauvignon. Ezekkel a fajtákkal tavaly első ízben kezdtük a borkészítést. Ez a kísérlet sikeresnek bizonyult, ugyanis a temerini borversenyen igen szép eredményt értünk el. Tavasszal egy kis baleset érte a szőlőültetvényünket, ugyanis errefelé jégverés volt. Mi mégsem bátortalanodtunk el, amennyire tehettük helyre hoztuk a szőlőst. Ősszel leszüreteltük a termést, ami nem is volt olyan kevés, ha figyelembe vesszük azt, hogy a jégverés mellett elég esős évünk volt. Mindez nem kedvezett a szőlőnek. Az erjesztést sikeresen elvégeztük, és most már készen áll az új bor a versenyre, hiszen idén is benevezünk a nemzetközi borversenyre. Így tudjuk tesztelni, mennyire haladunk a borászati fortélyok tökéletesítésében. Remélhetőleg idén sikerült kiküszöbölnünk azokat a hibákat, amelyek a tavalyi év folyamán jelentkeztek, ugyanis jobb felszerelést szereztünk be. Önerőből fejlesztjük az iskolánkat, lassan de biztosan a termelést, valamint a tudásunkat. Most már egyedül, segítség nélkül meg tudjuk mérni a cukortartalom mellett a savtartalmat, továbbá a bor alkoholtartalmát. Egy új dologgal is próbálkoztunk, az pedig a Bermet készítése. Saját recept szerint készítettük el, és nagy örömünkre jó ízvilágot és minőséget értünk el. A következő év folyamán a kajszibarack-ültetvény is teremni fog, valamint a szilvás, és akkor gyümölcsborokkal is próbálkozunk majd – mutatott rá Erdősi Ritz Renáta, gyümölcsészeti és szőlészeti szaktanár.

Majoros Andor (Ótos András felvétele)

Majoros Andor (Ótos András felvétele)

Több olyan diák is van, aki éppen a gyakorlatban hasznosítható tudás miatt választotta a futaki középiskolát. Majoros Andor nagyszülei és szülei egyaránt magánvállalkozást működtetnek. 2014/2015 legsikeresebb borászai voltak Temerinben, valamint az elmúlt években több díjat is nyertek. Ezért nem véletlen, hogy négy évvel ezelőtt ebbe az oktatásügyi intézménybe iratkozott be.

– Otthon kertészetünk, és mezőgazdasági gyógyszertárunk van, emellett borkészítéssel is foglalkozunk. A nagyszüleim kertészetet, a szüleim pedig mezőgazdasági szaküzletet vezetnek. Az elmúlt négy év alatt nagyon sok mindent tanultam, amit utána a családi vállalkozásnál alkalmaztam. Fehér szőlőből fehérbort készítünk, a vörösből pedig vörösbort, vagy rozét. Reduktív eljárással csináljuk, ez azt jelenti, hogy az oxigént kizárjuk, és rozsdamentes acélhordókban tároljuk. Az erjedés során a cukor alkohollá alakul át. Attól függően, hogy mekkora a cukortartalma, soroljuk be hogy száraz, félszáraz, édes, vagy félédes borok csoportjába tartozik-e a nedű. A reduktív folyamat jellegzetessége, hogy a gyümölcsösség dominál, tehát mi üdébb bort készítünk. A fehér borok közül megemlíteném a Tramini, a Sauvignon blanc, Rizling, Pannonia, Krokán fehér borokat. A Krokánt külön kiemelném. Továbbá Kékfrankos rozé, többféle vörös cuvée, Cabernet Sauvignon, Merlot bor van a kínálatukban. Az ünnepekre a malachoz a fehér bort ajánlom, a szármához pedig rosét, vagy lágyabb vörös borokat – emelte ki Majoros Andor.

Horvát Arnold (Ótos András felvétele)

Horvát Arnold (Ótos András felvétele)

A harmadik osztályos Horvát Arnold szülei fölműveléssel és jácinttermesztéssel foglalkoznak, így őt is éppen a családi magánvállalkozás jellege ösztönözte arra, hogy a futaki iskolában töltse középiskolás éveit.

– A jácinttermesztésben kisebb jellegű munkákban veszek részt, például a fóliasátor-állításban, a hagymaválogatásban és szedésben. Az órákon megszerzett tudásnak köszönhetően ötleteimmel mégis sokat tudtam segíteni szüleimnek a jácint gondozását, szaporítását és igényeit illetően. A növényvédelmet emelném ki leginkább, hiszen így könnyebben állapítottam meg, mi baja lehet a virágnak. A földművelésen belül kultúrnövényeket termesztünk, kukoricát, szóját, újabban pedig gondolkodunk repce és napraforgó termesztésén is – mondta a bácsföldvári Horvát Arnold.

Az aktív tanulás mellett a Határtalanul! programnak köszönhetően szoros együttműködés alakult ki a futaki középiskola és a székesfehérvári Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola, valamint a kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakképző Iskola között. Az óbecsei Harangozó Krisztián mesélt a kirándulásokon szerzett tapasztalatokról.

Harangozó Krisztián (Ótos András felvétele)

Harangozó Krisztián (Ótos András felvétele)

– Áprilisban Székesfehérvárról 12 diákot és néhány tanárt láttunk vendégül, majd májusban mi látogattunk el hozzájuk. Közösen egy bolgárkerti melegágy megépítésén dolgoztunk, vagyis egy meghatározott méretű ágyásba konyhakerti növények mellett gyógy- és fűszernövényeket ültettünk. Októberben pedig Kecskeméten egy bogárhotelt készítettünk. Ez egy áttelelő hely a hasznos rovaroknak, amelynek lépésről lépésre történő megépítésekor mindannyian tanultunk valamit újat. A tervezett két nap helyett csupán egy nap alatt sikeresen teljesítettük a feladatot, így több időnk maradt a szórakozásra, beszélgetésekre és kirándulásokra – hangsúlyozta a harmadik osztályos Harangozó Krisztián.

A fent említett különböző tevékenységek, gazdag programok mellett az iskola dolgozói minden évben erőfeszítéseket tesznek, hogy Vajdaság-szerte magyar diákokat toborozzanak. Eddig kisebb létszámú magyar tagozatok alakultak ki 8–10 diákkal. A magyarittabéi, első osztályos Kincses Teodor mindenkinek csak ajánlani tudja a futaki Mezőgazdasági Középiskolát.

Kincses Teodor (Ótos András felvétele)

Kincses Teodor (Ótos András felvétele)

–  Az iskolát az itt dolgozó tanárok mutatták be és népszerűsítették. Nagyon megtetszett, és belevágtam. Elsőre fel is vettek. Idáig csak jó tapasztalataim vannak, számos új ismeretet szereztem, és a tanulással idáig még nincs problémám. Otthon nem foglalkozunk földműveléssel, mégis úgy gondoltam, az itt szerzett szakmai tudással könnyebben érvényesülök majd a későbbiekben – emelte ki Kincses Teodor.