2024. április 19., péntek

Vučić: Követeljük Haradinaj kiadatását!

Tegnap letartóztatták Ramush Haradinajt, a Koszovó Jövőjéért Szövetség párt vezetőjét

Aleksandar Vučić kormányfő ma kijelentette, Szerbia követeli a Franciaországban letartóztatott Ramush Haradinaj kiadatását.

A kormányfő kifejtette, az ügyészség számos vádat emelt Ramush Haradinaj, a Koszovó Jövőjéért Szövetség párt vezetője ellen.

-Naná, hogy követelni fogjuk Haradinaj kiadatását – mondta Vučić. Hozzátette: jó, hogy Franciaországban a törvény a napi politika felett áll - jelenti a Beta hírügynökség.

- Nem lenne logikus, ha Franciaország nem cselekedne a törvénnyel összhangban – véli a kormányfő.

Emlékeztetőül, a szerb elfogatóparancs alapján a francia hatóságok letartóztatták szerdán Ramush Haradinajt, a Koszovó Jövőjéért Szövetség párt vezetőjét, egykori gerillaparancsnokot.

A Szerbia által 2006-ban kiadott interpolos elfogatóparancs alapján Haradinajt 2015-ben Szlovéniában is letartóztatták, ám nem adták át őt Belgrádnak.

Haradinaj két ízben, 2008-ban és 2012-ben állt a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt, ahol mindkét alkalommal felmentették a háborús bűnök vádja alól. Szerbia 1998-ban és 1999-ben elkövetett háborús bűnök vádjával 108 bűnvádi feljelentést tett az egykori gerillaparancsnok ellen.