2024. április 19., péntek

Nehéz, de sikeres év a zEtna mögött

Csütörtök este igazi mikrofesztiváli hangulatban zárta az idei, sorrendben tizenhetedik évfolyamát a zEtna internetes összművészeti folyóirat. Az est folyamán elsőként a „város alatti vulkán” holdudvarához tartozó fiatal irodalmárok: Celler Kiss Tamás, Döme Szabolcs, Lennert Móger Tímea és Szabó István mutatkoztak be a Mészáros Anikóval folytatott beszélgetésben, majd pedig a vajdasági magyar kortárs irodalom, illetve képzőművészet élő legendáival: Böndör Pállal és Maurits Ferenccel beszélgetett Sinkovits Péter, zentai író és újságíró. Az estet Beszédes István Szögi Csabával, Verebes Ernővel és Wilhelm Józseffel folytatott eszmecserére, illetve Balogh Virág László – Mózes, Szerda László, és Szögi Csaba zenés összeállítása zárta.

Beszédes István, a zEtna folyóirat szerkesztője szerint több, össze nem tartozó rendszer találkozójának lehettek szemtanúi mindazok, akik ezen az estén ellátogattak a Zentai Alkotóházba. Beszédes elmondta, hogy a fiatal, szárnybontogató irodalmárok és az élő legendák közös felolvasóestjével a maga nemében rendhagyó estet sikerült összehozniuk, mivel 1999-ben, és még jó darabig a fiatal és a periferiális szerzők publikációs lehetőségét teremtette meg a zEtna, most pedig, tizenhét évvel később az integrális megszólalás lehetőségét teremtették meg az est folyamán.

– Nem mintha ez előbb nem történt volna meg, de most sokkal jobban át lehet beszélni különböző esztétikai, meg egyéb irodalompolitikai határokon, mint tizenhét évvel ezelőtt – jegyezte meg Beszédes, s hozzátette, hogy most egy kicsit okosabbak lettek, s a csütörtöki est is bebizonyította, hogy annak ellenére, hogy különböző entitások, különböző szerzői ének, irányzatok és elhivatottságok vannak, nagyon értékgazdag irodalommal rendelkezünk, s a jelenlegi, hanyatlásokkal teli korban ezek az emberek vállalták saját pályájukat, hivatásukat, amit persze fantasztikusan is művelnek, aminek köszönhetően 2016-ban is gazdag és sokrétű irodalmi életről beszélhetünk. Beszédes elmondta azt is, hogy igen nehéz, de sikeres évet sikerült lezárniuk.

– Amikor saját hagyománnyal rendelkezik egy ilyen kezdeményezés, akkor folyamatosan ezeknek a tradícióknak a tükrébe kell, hogy nézzen. Ehhez képest az elmúlt 5-6 év szellemi produkcióját sikerült teljesíteni, csak mindig úgy tűnik, hogy egyre fáradtabbak vagyunk, miután ezt elérjük. Sokkal egyszerűbb az, amikor elindul az ember, s letesz néhány értéket és efelett el lehet képzelni azt a hatalmas építményt, amit hozzá lehet tenni. Sajnos ekkora tapasztalattal egyre rövidebbek lesznek az utópiák távlatai – jegyezte meg az internetes folyóirat szerkesztője, s hozzátette, hogy a zEtnától ma már elvárják, hogy évente legyen fesztiválja, 30–40 jó rendezvénye, 4-5 jó könyve. Beszédes szerint végül sikerült mindezt összehozni, s már látszik, hogy ennek egy része jövőre is megvalósul majd.

– Viszont kevesebb az eufória, mert egyre fogy a naivitásunk, de jó ez a klíma, amit magunk körül tudhatunk, s mindent összeadva, egy teljesen elképesztő társadalmi helyzethez képest itt, még mindig fantasztikus teljesítmények vannak, s ezt lehet úgy értelmezni, hogy az a szerző, aki az adott körülmények közepette is képes ezt a produkciót elérni, az lehetséges, hogy erején felül is nyújt valamit ennek a közösségnek – jegyezte meg végül az internetes folyóirat szerkesztője.