Az utóbbi időben mind több ágazatban panaszkodnak a vállalkozók, hogy nem lehet képzett, megbízható munkaerőt találni. Jelentős fordulatnak tekinthető ez ahhoz képest, amikor – még nem is olyan régen – a foglalkoztatottak mindent eltűrtek, mert tudták, hogy többen is arra várnak, mikor léphetnek a helyükbe. A munkaadók, illetve az őket képviselő, de sok esetben náluk is szigorúbb cégvezetők, munkavezetők is azzal fenyegetőztek, ha nem tetszik valami, nyugodtan el lehet menni. Egyre nagyobb gondot okoz a munkaerőhiány és ez a trend 2017-ben várhatóan tovább fokozódik. Kevés olyan vállalkozó van azonban, aki komoly béremeléssel próbálja maradásra bírni az alkalmazottait. Gyakori továbbra is, hogy a minimálbérnél alig hajlandóak többet fizetni, pedig a jó munkaerő megtartásának egyetlen kulcsa a béremelés. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a kereskedelmi szektor komoly szakembergondokkal küszködik. Nem feltétlenül szükséges pl. egy kereskedőnek a magas képzettség. Ugyanakkor a saját tapasztalatink is bizonyítják, hogy mennyire kellemetlen vásárlói szemszögből is, ha pillanatokon belül rájövünk egy-egy vásárlás alkalmával, hogy mennyi a dilettáns a kasszáknál, a pultok mögött. Az egész térségben, tehát a régió más országaiban is, a kereskedelem az egyik olyan terület, ahol a súlyos munkaerőhiány tünetei mutatkoznak.
DOLGOZNAK, DE NEM „LÁTJA” A STATISZTIKA
A hivatalos statisztikai kimutatások szerint Szerbiában jelentősen csökkent a munkanélküliek száma 2016-ban. Természetesen tudjuk, hogy ez nem elsősorban a kormány sokat emlegetett sikeres gazdaságpolitikájának a következménye. Az emberek megunták a nyomort, a nélkülözést, nem hajlandóak aprópénzért feketén dolgozni, inkább külföldön keresnek boldogulást. Nem mindenki tervezi azonban tartósan a jövőjét idegen országban. Gyakori, hogy pár hetes, vagy egy-két hónapos idénymunkát vállalnak egy évben többször is, így is a többszörösét megkeresve annak a pénznek, amit itthon kapnának. A munkaerőpiac egyébként nagyon specifikus, hiszen például azok, akik külföldön idősek, betegek ápolását vállalják, nem biztos, hogy a hazai munkaerőpiacon is sikeresek lennének. Még komoly átképzési programokkal is csak egy részüket lehetne sikeresen „átirányítani”.
A MUTATÓK NEM HAZUDNAK
Nem állíthatjuk, hogy dübörög a gazdaság, de azt sem, hogy egyáltalán nem működik. A makrogazdasági mutatószámok viszonylag jók. A kamatok és az infláció az ideális szint felé tendál. Tudni kell azonban, hogy az infláció és a munkanélküliség között fordított a kapcsolat. Ezt sikerült tudományosan is bebizonyítani. Alban William Philips új-zélandi közgazdásznak az 1860 és1960 közötti száz év adatainak empirikus elemzésével sikerült azt az elméleti tételt igazolni, miszerint a bérek emelkedése növeli a munkakínálatot, így magasabb foglalkoztatáshoz vezet. A róla elnevezett görbe mutatja a kölcsönhatásokat. A munka és a pénzpiac összekapcsolását, pontosabban a munka és a pénzpiac viszonyát a munkanélküliségi ráta és az inflációs ráta kapcsolatának elemzésével mutatta ki. Az Angliára vonatkozó adatok alapján Philips arra a következtetésre jutott, hogy valahol a 6 százalékos munkanélküliségi szintnél a nominálbérek stabilizálódnak. Ennek a határnak az eléréséig a nominálbérek növekedése csökkenő munkanélküliséggel jár együtt.
A két amerikai Nobel-díjas közgazdásznak, Solownak és Samuelsonnak, a Philips által megrajzolt görbe adta az ötletet, hogy segítségével keressenek magyarázatot az infláció és a munkanélküliségi ráta közötti összefüggésekre. Megismételték Philips elemzését, az általuk feltárt kapcsolat megegyezett elődjük eredményével. Egy apró különbség volt csupán. Náluk a görbe nem 6, hanem 5,5 százalékon metszette a tengelyt. A határérték valószínűsíthetően sokban függ az adott helyi munkaerőpiac bizonyos sajátosságaitól. A legújabb tudományos elemzések szerint azonban 5 és 6 százalék között lehet a munkanélküliség azon egészséges aránya, amikor a munkaadók esetleg még válogathatnak az alkalmazottak között. Arthur Melvin Okun amerikai közgazdász a megalkotója a később róla elnevezett törvénynek, mely szerint a gazdasági növekedés és a munkanélküliség alakulása között is szoros kapcsolat áll fenn. Eszerint egy adott gazdaságban 2,2 százalékkal kell növelni a GDP-t, hogy a munkanélküliség 1 százalékkal csökkenjen.
Ezek a mutatószámok tehát bizonyítottan összefüggnek egymással. Amikor a hazai statisztikai adatokat elemezve valahogyan mégsem stimmel a számítás, ez csakis azért lehet, mert a feketén vagy „szürkén” foglalkoztattak és más torzulások miatt a statisztikák nem a valós helyzetet tükrözik. A gazdasági törvényszerűségek működnek, viszont „vegytiszta” hatást csak a normális társadalmakban lehet kimutatni. A normális társadalom pedig csupán elméleti kategória. A valóságban nem is létezik, de vannak országok, melyek már meg tudták közelíteni ezt az állapotot. Csak remélni tudjuk, hogy mi is ebbe az irányba haladunk.
