2024. március 28., csütörtök

Elfogadták a jövő évi költségvetést

A városi képviselő-testület idei utolsó ülésén elfogadta Zombor 2017-es költségvetését. A bevételi oldalon 2,863 milliárdot irányoznak elő, a kiadásokat kétmillió dinárral kevesebbre tervezték.
A városi képviselő-testület értekezletének kezdetén a Demokratikus Egyetértés elnevezésű képviselőcsoport két napirend-kiegészítési javaslatot tett. Az egyikben beszámolót kért a tartomány által Zomborban eszközölt beruházásokról a 2005–2015-ös időszakra vonatkozóan, a másik pedig az Aleksa Šantić mezőgazdasági vállalat kisrészvényeseinek kártalanítására nyitott volna lehetőséget. A hatalmi többség mindkét indítványt simán leszavazta.
A jövő évi költségvetés tervezetének beterjesztője, Sava Dojić, finansziális kérdésekkel megbízott tanácsnok beszámolt a kommunális közvállalatoknak nyújtandó tervezett szubvenciók összegéről is, ami szerint a Hőtelep 45 millió dináros támogatást kap, a Vízművek 3, a Parkolószolgálat 5, a Prostor 10, a Čistoća 7 milliót, míg a városi gyógyszertár fölszerelés vásárlására 4,5 millió dinárnyi közpénzhez jut. Az ellenzék szerint a büdzsé irreális és megvalósíthatatlan, mondván, nem szégyen a városra, ha a költségvetése mindössze 2 vagy 2,1 milliárd dinárral rendelkezik.
Siniša Lazić demokrata képviselő hangsúlyozta, hogy a társadalmi fölépítmény és a kommunális szféra minden szegmensében csökken a finanszírozás, kivéve a fogyasztási oldalt, egyedül a városi képviselő-testület végrehajtó szervének kiadásait növelik a büdzsében, így csupán a városi tanács 26 millió dinárba kerül a polgároknak. Észrevételezte, hogy 2017-ben a jövedelemadóból befolyt összeget csaknem egymillió euróval nagyobbra tervezték, mint az idei költségvetésben. Más bevételeket is magasra emeltek, 36 millió dináros növekedést irányoztak elő, míg a főbb tranzakciók esetében 26 milliós emelkedésre számítanak, a szolgáltatásoktól és bérbeadásokból 30 millió dinár bevételt várnak. A kiadási oldalt szemlélve a közigazgatási ügyosztály költségei 30 millió dinárral növekedhetnek, miközben a szerződéses szolgáltatások kifizetésére rendelkezésre álló összeg az idei 12,66 millióról a tervezetben 29,21 millióra emelkedett.
A város 2017-es költségvetésének tervezetét a megfogalmazott bírálatok ellenére jóváhagyta a testület.
Tegyük hozzá, a jövő évi büdzsében a médiának szánt pályázati eszközöket az eddigi nyolcról 12 millióra emelték, és a gyermekprogramokra is félmillióval több jut.
A költségvetési témát lezárva a kommunális közvállalatok ügyviteli tervei kerültek a helyi képviselők elé. A hatalmi oldal hallgatott, az ellenzék bírált. Siniša Lazić elégedetlen volt a beterjesztett ügyviteli tervekkel, szerinte egyetlen indoka sincs a kommunális közvállalatok költségvetési támogatásának, kivéve a Prostort és a Zelenilót. Az utóbbi esetében úgy vélte, hogy a városi költségvetésre kell támaszkodnia, a Prostornak pedig a bővülő feladatai miatt jelentősebb összeget kell kapnia a városi pénztárból. Kiemelte, hogy a Hőtelep gondjait nem oldja meg a szubvenció, a közvállalatnak talpraesettebb vezetésre van szüksége, és le kell választani a költségvetésről.
A kommunális közvállalatok ügyviteli terveinek elfogadását követően a városi közigazgatás káderterve került napirendre, amit ismét Lazić bírált, hangsúlyozván, hogy újabb 59 dolgozó alkalmazását tervezik, ebből 33-an a közigazgatási hivatalban kapnának munkát. Kiemelte, hogy az önkormányzatban harmincnál több különböző bizottság működik, amelyek rengeteg pénzt emésztenek föl.
– Jobb lenne, hogy a közigazgatásban alkalmazottak szakszerűen végeznék feladataikat, és tisztelnék, megbecsülnék tapasztaltabb kollégáikat – mondta az ülésen Lazić.
A városi képviselő-testület idei utolsó ülésének hátramaradt tárgysorozati pontjait komolyabb vita nélkül fogadták el a képviselők.