2024. március 29., péntek

Egy irányban egy tempóval evezni

A folytonosság nagyon fontos egy önkormányzat életében – Fejsztámer Róbertnak, Magyarkanizsa polgármesterének az évértékelője

– A folyamatban lévő beruházások végére kellett először pontot tennünk, hiszen nincs értelme pénz nélkül új dolgokba vágni, ha előttünk állnak még a félkészek. Mindent, ami elindult, be tudunk fejezni az év végéig. A 2017-es évet tiszta lappal kell kezdenünk, mind a költségvetés, mind pedig az intézményrendszer és az elképzelések tekintetében. De viharos tengeren evezünk, aminek átvészeléséhez az szükségeltetik, hogy mindenki egy irányba húzzon, egy tempóval evezzünk – mondta évértékelőjében Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere.

Az idestova 200 napja polgármesteri tisztséget betöltő Fejsztámer Róbert a mögötte lévő időszakról így nyilatkozott lapunknak:

Fejsztámer Róbert (Puskás Károly felvétele)

Fejsztámer Róbert (Puskás Károly felvétele)

– Egy nagyon munkás időszak áll mögöttünk, minden szempontból. Egyrészt az év közepén történtek a választások, tehát nem egy költségvetési év lezárásakor vagy indításakor. Az önkormányzat politikai újdonsága az új koalíciós felállás, de természetesen elindultak átszervezések és intézményen belüli-kívüli integrációk, valamint hatékonyságnövelő tevékenységek is.

– A beruházások tekintetében elmondható, hogy a tavasz folyamán elindultak az útaszfaltozások a településeken, nagyobb projektként a kerékpárút Horgoson, a medence megépítése Magyarkanizsán, de a napokban nyílik a bevásárlóközpont is. A legtöbb eredményünk egy megkezdett folyamat részét képezi, hiszen az elmúlt időszakban az infrastrukturális befektetés tartományi résztámogatással valósult meg, továbbá a záró fázisában volt egy Románia–Szerbia IPA együttműködési program, időközben kaptunk információt arról, hogy még egy ilyen pályázatunk nyert, továbbá négy központi, brüsszeli finanszírozású projektünk, ami főleg a kultúrára és a rendezvényekre vonatkozik.

Ami a politikai struktúrát illeti, a VMSZ kapta a legtöbb szavazatot a választásokon, mellénk jött be a Haladó Párt tábora, így alkotjuk a koalíciós többséget az önkormányzatban. Ez teljesen új gondolkodásmódot igényelt azok részéről, akik már régóta benne vannak a rendszerben, azok számára pedig, akik most kerültek bele, egy tanulási periódust jelentett ez a néhány hónap. Szükség volt azonban átszervezésekre is, amik még nem fejeződtek be, de a jövő év elejére az is kikristályosodik, és a rendszer akkor hatékonyabban működik majd.

Az elvándorlás Magyarkanizsára is jellemző. Mit tud ez ellen tenni az önkormányzat?

– Mivel ez már a kezdetektől túlnőtte az önkormányzat hatáskörét, ezért mi két éve kértünk segítséget társadalomtudományi szakemberektől, hogy szerintük egy önkormányzat mit tud tenni, hogy a folyamatot ha megállítani nem is, de legalább lassítani tudja. A legnagyobb probléma az, hogy ami az önkormányzat hatásköre vagy dolga, azzal nem tudjuk befolyásolni ezt a folyamatot. Megadhatjuk egy új befektetés helyét, kiépíthetjük infrastruktúráját, de abba, hogy ott hány embert milyen fizetésért foglalkoztatnak majd, nincs beleszólásunk, hiszen magántulajdonban lévő létesítményekről van szó. De azon dolgozunk, hogy a helyi vállalkozóink eredményesebbek legyenek, előnyösebb üzleteket tudjanak kötni, ez elméletileg a fizetések növekedését vonná maga után. Akik itt maradtak, azokat minden erőnkkel támogatjuk és segítjük, hogy továbbra is maradjanak, és próbálják meg itt megtalálni a helyüket, a többieket pedig visszavárjuk, ezért is próbáljuk erősíteni a helybelieket, hogy nekik utána legyen lehetőségük arra, hogy befogadják azokat, akik esetleg visszajönnének.

Az anyaországgal való kapcsolat, napjainkban a Prosperitati jelenléte mennyire tud segíteni, hogy az emberek itt találják meg a boldogulásukat?

– Hatalmas segítség érkezik az oktatás és a művelődés területére, de a gazdasági támogatások most a leglátványosabbak. Az elmúlt egyéves periódusban községünk több mint 100 millió dinár vissza nem térítendő támogatással lett gazdagabb a Prosperitati Alapítvány jóvoltából, ami a magyarkanizsai éves költségvetés egyhetede. Reményeim szerint a vállalkozók és a gazdák is látják és tapasztalják ennek előnyét, hiszen ez a rendszer még két és fél évig biztosan működni fog, amely idő alatt a vállalkozók meg tudnak erősödni annyira, hogy ne csak a hazai, hanem a külföldi piacon is megállják a helyüket.

Községünk területén hétszáz gazdasági szubjektum van a családitól a nagyvállalkozókig, ha közülük mindenki csak egy embert alkalmaz majd az elkövetkező évben, akkor Magyarkanizsán megszűnik a munkanélküliség, ami most is 11 százalék alatt van, persze nem azért, mert olyan sok a gyár, hanem mert sokan elmentek, de ebből adódóan sok a nyitott munkahely is.

Előretekintve mik a kilátások, célkitűzések?

– Ki kell magunk elé tűzni néhány vastagon megrajzolt erővonalat, ezek egyike pedig mindenképpen a gazdaság alapjainak üzembiztossá tétele. Van ipari zónánk, amit még nem fejeztünk be Horgoson; Magyarkanizsán egy gyógyfürdőnk, aminek a gyógyászati rész mellett szórakoztató tartalommal is kell bővülnie, és a mezőgazdaságnak is egy olyan hálózatot, intézményi alapot kell lefektetni, amiben mind a kistermelő, mind a végső feldolgozó, eladó meg tudja találni a számítását, és jól tud működni. Sok mindenben élen járunk szerbiai szinten, így az egészségügyi ellátás színvonala, az oktatás vagy éppen a szociális háló, a kulturális és oktatási intézményeink, programjaink is kimagaslóak. Bízom benne, hogy a községünket legalább 70 százalékban érintő mezőgazdaságot is biztos alapokra tudjuk helyezni, és ezáltal kedvező eredményekről számolhatok majd be mandátumom lejártával, vagy már hamarabb.