2024. március 29., péntek

Rekordot döntött a Disney

A Disney a nagy hollywoodi stúdiók közül elsőként ért el hétmilliárd dolláros globális bevételt egyetlen év alatt. A rekordot olyan kasszasikereknek köszönheti, mint a Szenilla nyomában, a Zootropolis - Állati nagy balhé és a Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet.

A Zsivány Egyesre bemutatása első hetében világszerte csaknem 300 millió dollárért váltottak jegyet a nézők. Mivel még több mint egy hét maradt az évből, a Star Wars-mozi és a Vaiana című, ugyancsak sok nézőt vonzó animáció révén a Disney a nyolcmilliárd dolláros évi bevételt is megközelítheti - olvasható a The Guardian brit napilap online kiadásában.

A korábbi éves stúdiórekordot, 6,9 milliárd dollárt a Universal állította fel tavaly a Jurassic World és a Halálos iramban 7. című produkciók hatalmas sikerével.

A Disneynek idén három filmje is több mint egymilliárd dollárt keresett a jegypénztáraknál: az Amerika Kapitány: Polgárháború, a Szenilla nyomában és a Zootropia. A dzsungel könyve új feldolgozása pedig csak egy kicsivel maradt el az egymilliárd dolláros küszöbtől. A november közepén debütált, Benedict Cumberbatch főszereplésével forgatott Doctor Strange pedig már 650 millió dolláros jegybevételnél tart.

2016-ban az év tíz legnagyobb kasszasikere között öt Disney-film szerepel. A 2015 decemberétől forgalmazott, Star Wars - Az ébredő Erő 2,07 milliárd dolláros bevételével nem talált vetélytársra. A Zsivány Egyes valószínűleg átlépi majd az egymilliárd dolláros jegybevételt.

A sikerhez nagyban hozzájárult Bob Iger stúdiófőnök előrelátó építkezése. A Disney 2006-ban 7,4 milliárd dollárért vásárolta meg a Pixar animációs stúdiót, 2009-ben pedig négymilliárd dollárért a Marvel Comics szuperhős univerzumát is megszerezte. A stúdió harmadik nagyszabású bevásárlása a LucasFilm átvétele volt 2012-ben négymilliárd dollárért.

"A Disney vezetőinek volt egy elképzelése, amely helyesnek bizonyult" - mondta Guy Bisson, az Ampere Analysis kutatási igazgatója.