2024. március 29., péntek

A mai napig is aktuális

A 35 éves Zöld hajú lány című rockoperára emlékeztek

Fergeteges nosztalgiaestre került sor hétfőn este a szabadkai Népszínház Jadran színpadán. 35 évvel ezelőtt mutatta be a szabadkai Népszínház Magyar Társulata a Zöld hajú lány című rockoperát, a rendezvényen erre emlékeztünk. Ez volt az első vajdasági magyar rockopera. Magyar nyelvterületen is az elsők között volt: a Sztárcsinálók után és az István, a király előtt lett bemutatva. Az esten jelen volt a Zöld hajú lány írója, Gobby Fehér Gyula, Lengyel Gábor zeneszerző, Vicsek Károly rendező és néhány szereplő is: Jónás Gabriella, Nomád Földi László, Kotroba Júlia és Ábrahám János. Az 1981-ben uralkodó hangulatot varázsolta a közönség elé a Vicsek Károly rendezte film, amelyet egy évvel később 1982-ben rögzítettek. A rendezvény folyamán ezt a filmet vetítették le, felidézve a Zöld hajú lány előadást.

Az est műsorvezetője Szabó Hangya Teréz volt, aki annak idején látta is a produkciót.

– Nagy jelentőséggel bírt ez az előadás. Akkor azt írták az előadásról, hogy mint egy ősrobbanás, olyan elementáris hatást váltott ki mindenütt. Ma azt mondanánk celebbé tette a szerzőket és a szereplőket, merthogy színházi eseményről még nem beszéltek, írtak, véleményeztek oly sokan, mint a Zöld hajú lány kapcsán. Mérföldkő volt ez az előadás a vajdasági magyar színjátszás életében is. Telt ház előtt játszották, Belgrádban, Szarajevóban, Podgoricán, Eszéken, Újvidéken, Szegeden is előadták. A sikert az aktuális történet, a fülbemászó zene, valamint a tehetséges énekesek, táncosok jelentették. Pop- és rockfesztivál volt ez az előadás, szabadkai módra. A vajdasági magyar színházvilágban a musical megjelenése Gobby Fehér Gyula és Lengyel Gábor nevéhez fűződik. A Zöld hajú lány fontos mű, mert új kifejezési formát, mást és többet hozott. Fontos az is, hogy egyáltalán megjelent. A fiatalokról szólt és az előadás főleg a fiatalokat vonzotta. A kábítószerélvezést és annak következményeit taglalta, utalt a fiatalok családi körülményeire is, amelyek lehetővé tették számukra ezt a káros élvezetet. Ez a téma sajnos a mai napig is aktuális, csak fásultan beszélünk róla. A szöveg és dalok anyagából a rendezőnek köszönhetően végül is rockopera lett, de ez a forma így vonzóbbá vált, a tartalom pedig vizuális formában teljesedett ki. A dalok tartalmában rejlik a közlendő, és a dalok egymásra építéséből bontakozik ki a mű drámai íve – hallottuk egyebek közt a műsorvezetőtől.

A régi idők felidézését teljessé tette, hogy az esten megjelent szereplők, 35 év után, élőben is énekeltek dalokat az előadásból. Jónás Gabriella az Én, a zöld hajú lányt, Nomád Földi László a Hogyan ismerjem meg az arcodat, Kotroba Júlia a Fölöttem a csillagok, Ábrahám János pedig a Nem tiszta az című dalt adta elő.

Végül egy különleges meglepetésre került sor. A Zöld hajú lányból Lengyel Gábor által újrahangszerelt dalokat hallhattunk az Újvidéki Művészeti Akadémia második és negyedéves hallgatóitól, akik megmutatták, hogyan élik meg a mai húszévesek a Zöld hajú lány világát. A második évfolyamról, Hernyák György tanítványai: Búbos Dávid, Dienes Blanka, Hajdú Sára, Kőműves Noémi, Nyári Ákos és Verebes Andrea léptek fel. A negyedik évfolyamról, László Sándor osztályából pedig Fülöp Tímea, Orlovity Sztaniszlava, Ozsvár Róbert, Rókus Zoltán, Szalai Bence, Székely Beáta, Szilágyi Áron és Verebes Judit. A koreográfiát Táborosi Margaréta rendező-koreográfus készítette.